Új modellekkel bővülhetnek a Hyundai brazil gyártósorai


A Hyundai gyári üzemében egy még ismeretlen új modell, míg a CAOA összeszerelésében az i30 is bemutatkozhat idén Brazíliában.

A Hyundai brazil leányvállalata tovább bővíti sikeres helyi üzletét. A Piracicaba városában található üzemben, ahol 2012 vége óta készül a HB20 modellcsalád, bővítést követően egy új modell bemutatását tervezik. Erről Tak Uk Im, a vállalat globális alelnöke beszélt a hónap elején, Detroitban.  


A vezető ugyan nem nevezte meg, melyik új típus gyártása kezdődhet meg Brazíliában, ám azt elárulta, hogy az autót ugyanúgy kifejezetten a brazil vásárlók igényei szerint alakítják ki, mint ahogyan azt a HB20 esetében is tették. Ebből következően könnyen elképzelhető, hogy az új modell a Chevrolet Tracker és a Ford EcoSport riválisaként fejlesztett, a HB20 padlólemezére épülő kisterepjáró lehet, amelynek bevezetését már a gyár megnyitása óta tanulmányozza a márka.  


Emellett a CAOA, amely a Hyundai licensze alapján a mai napig gyártja Anapolisban a Tucson és ix35, valamint a H100-ra épülő kisteherautó modelleket, szintén egy új modell bevezetésére készül. A CKD rendszerben készítendő új termék minden bizonnyal az i30 lehet, amelyet jelenleg készen hoznak be Dél-Koreából.

Forrás: noticiasautomotivas.com.br

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei