Közép- és Dél-Európában is elérhető lesz a Hyundai új luxusmodellje


A Hyundai a jövő heti Genfi Autószalonon mutatja be a Genesis luxusautó európai változatát, amelyet Közép- és Dél-Európában dobnak majd piacra.

A Hyundai Motor az elmúlt évek lendületes növekedése után tavaly visszaesést tapasztalt, 0,1 százalékos csökkenést követően 2013 végére 3,4 százalékra csökkent a márka piaci részesedése Európában. A Hyundai további bővülésének újabb lendületet adhat az új Genesis luxusautó, amelyet a legpatinásabb európai konkurensek ellen küld harcba a koreai márka.

„Azért tudtunk növekedni a múltban, mert képesek voltunk versenyképes áron alacsony károsanyag-kibocsátású autóinkat rövid időn belül piacra dobni, miközben mások behúzták a féket” – mondta Allan Rushforth, a Hyundai Motor Europe alelnöke egy Londonban megtartott sajtótájékoztatón. „Most azonban másra van szükségünk a növekedéshez – növelnünk kell a márkatudatosságot és új piacok felé kell tekintenünk” – tette hozzá.


Az Intrado koncepció mellett ezért a Hyundai először mutatja be Európának a Genesis limuzint, amelyet a Cseh Köztársaságban, Szlovákiában és Dél-Európában fognak elsőként árusítani azzal a céllal, hogy a márka a német prémiumgyártók ügyfélkörében is megvethesse lábát. A koreai piacon már tavaly november óta kapható luxusautó a BMW 5 és a Mercedes E-osztálya ellen száll harcba, a nyugat-európai és skandináv piacok viszont azok, amelyek Rushforth szerint a legkeményebben ellenállnak majd a Hyundai próbálkozásainak. A Genfben bemutatkozó Genesist júniustól kezdik árusítani, Anglia mellett Közép- és Dél-Európában.  

„Az ötlet az, hogy bemutassuk a koreai technológia csúcsát, amellyel konkrét piacokat célzunk meg, köztük a diplomataközösséget és a meglévő Hyundai tulajdonosokat” – mondja Rushforth, majd így folytatta: „Szükségünk van a megjelenésükre az utakon.” Rushforth szerint a Hyundai Genesis ára közelíti az Audi A6, a BMW 5-ös sorozat és a Mercedes E-osztály árait.


A luxusautót egyelőre egyféle, 3,8 literes V6-os benzinmotorral hozzák forgalomba, amely 311 lóerős teljesítménnyel, nyolcfokozatú automata váltóművel és HTRAC összkerékhajtással rendelkezik. Az alelnök azonban nem zárta ki annak lehetőségét, hogy később dízelmotoros változattal is megjelennek a piacon. "Ha lesz rá igény, mindenképpen reagálunk erre" - mondja Rushforth.

A Hyundai tervei szerint kevesebb, mint ezer darab Genesist kívánnak Európában értékesíteni, elsődleges céljuk megjelenni a nagy presztízsű prémiumkategóriában, amely lendületet adhat a további stratégiai lépésekhez.

Rushforth azt is elmondta, hogy már hatmillió Hyundai jármű rója Európa útjait, amelynek 70 százaléka 7 évnél fiatalabb, miközben a visszatérő vásárlók aránya a négy évvel ezelőtti 36 százalékról 50 százalékra emelkedett. „A márkahűség növelése stratégiánk és európai sikerességünk alapvető eleme” – mondta. „Hódítóként jutottunk el idáig, ám de tovább kell fejlődnünk és meg kell érnünk ahhoz, hogy megtartsuk az egyensúlyt és tovább tudjunk lépni.”  

Forrás: bloomberg.commarketwatch.comcarbuyer.co.uk

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei