Megmutatta magát az új Hyundai Elantra
Az amerikai sivatagban sikerült a kémfotósoknak lefilmeznie a jövőre érkező új Hyundai Elantra generációt, amelynek hűtőmaszkját nem sikerült eléggé eltorzítani ahhoz, hogy ne legyen felismerhető.
Úgy tűnik, a Hyundai „Terméklendület 2017” elnevezésű programjában
a jövő év jelentős megújulást hoz, hiszen a korábbi kémfotók alapján érkezik az
új ix35/Tucson, fejlesztik a Prius-ellenfél hibridet, készül a Genesis újkupéváltozata is, de még a teherautók piacán is nagy dobásra készül a koreai márka. Ezeket az autókat mind egy csokorban lehet megcsodálni a
kaliforniai Halál-völgyében, ahol a nappali forróságban a Hyundai mérnökcsapata
teszteli azokat.
Ezek között most feltűnt a 2016-os új Elantra is, amely
teljesen új karosszériát és technikát kap majd a Hyundai Folyékony Precizitásként
is emlegetett Folyékony Szobrászat 2.0 stílusirányzat hatására.
Az új Elantra prototípusát ráadásul elöl egészen kis
mértékben álcázták, így máris képet kaphatunk a leendő új modell első
kiképzéséről. Ahogyan az várható volt, az első hűtőrácsot és lökhárítót a
korábban már bemutatott Genesis és Sonata stílusában rajzolták meg, ám a hűtőmaszk
hatszögletessége itt jóval nagyobb hangsúlyt kap, mint a nagyobb testvéreknél. Felettük
a fényszórók teljesen átalakultak, a mostani Elantra mélyen hátranyúló
idomaival ellentétben vékonyabb, vízszintesebb elrendezést mutatnak.
Úgy tűnik, a Hyundai hasonló stratégiát folytat az
Elantránál, mint a Sonata esetében tette, vagyis megőrzi a jelenlegi formaterv
nagy részét. Erre utal a 2016-os Elantra prototípusának oldalvonala, amely
szinte azonos a mostani generációéval, ám a részleteket ügyesen eltakarja az
oldallemezeket és a teljes hátsó részt fedő takaróidom.
Jelenleg semmilyen konkrét információ nincs az új Elantra
motorválasztékáról, ám az biztosra vehető, hogy sokat javítanak a modell
dinamikáján és finomítanak kényelmén. A motorok között nagyon esedékes lenne a
régóta bemutatott turbófeltöltéses benzinesek megjelenése és talán Európába is
jut majd dízelmotoros változat.
Az új Elantra várhatóan jövő évben mutatkozik majd be.
Forrás: youtube.com
Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!