Újabb miniszter látogatott a Hyundai cseh gyárába
Júliusban a munkaügyekért és szociális ügyekért felelős cseh
miniszter, Michaela Marksová morva-sziléziai körútja során meglátogatta a
Hyundai nosovicei üzemét is.
Marksová miniszter-asszonyt elsőként Dongwoo Choi, a HMMC
elnöke köszöntötte, majd a többi felső vezető is üdvözölte. Ezt követően
részletes tájékoztatást kapott a termelés volumenéről, az exportról, a dolgozói
létszámról és azok juttatásairól. Természetesen a miniszter is részt vett a gyárlátogatáson,
kisvonaton körbevezették a komplexumon.
„Februárban a kormányzati delegáció tagjaként Szöulban
meglátogattam a Hyundai központját is” – mondta Marksová a HMMC-nél tett
látogatását követően. „Mivel a cég az egyik legfontosabb munkáltató,
kötelességem volt ellátogatni ide, amit nagy örömmel tettem meg. Nagyon érdekes,
ahogyan az első és hátsó szélvédőt a készülő autókra helyezik. A vállalat
képviselőivel már a 2014-es Év Munkáltatója versengés kapcsán már
találkozhattam, ahol átadhattam a díjat. Nosovicében most a saját szememmel is
láthattam, hogy megérdemelten kapták meg ezt az elismerést.”
Forrás: hyundai-motor.cz