Turbómotort kap a Hyundai ix25 Kínában


Kínában sikerült lefotózni az októberben bemutatkozó Hyundai ix25 legjobban felszerelt kivitelét, amely nemcsak küllemében, de tartalmában is eltér az eddig látott változatoktól.

A Hyundai ix25 szériaközeli koncepcióját már a tavaszi Pekingi Autószalonon láthatta a közönség, amelynek előszériás példányait már számtalanszor sikerült lefotózni a világ számos táján, Dél-Koreától Skandinávián át Kínáig. A legfrissebb felvételeken a kisterepjáró legfelszereltebb változata látható, amelyet a helyi média ix25 Sport néven emleget.  


A legdrágább Hyundai ix25 külsőleg is némiképp eltér olcsóbb társaitól. A Sport változat hűtőrácsán kevesebb, mindössze két vízszintes, krómozott csík húzódik végig, míg a korábbi változatokon négy ilyen rácsvonal volt látható. Ezen túlmenően a némileg módosított első lökhárítón két légbeömlő nyílást alakítottak ki a rendszámtartó két oldalán.


Hátul azonban nincsenek szembetűnő különbségek, hacsak a pirosan világító „T-GDi” feliratot nem tekintjük annak. Ezek szerint az előszériás példány megkapja a Hyundai legfrissebb fejlesztésű 1,6 literes turbómotorját, amelyet eddig leginkább a Velosterből ismerhettünk. A motorból kétféle változat létezik, a kínai média szerint ebből az ix25 a nagyobb, 204 lóerős és 265 Nm maximális nyomatékkal rendelkező változatot kapja meg.  


Az autó belső terében is megfigyelhetünk kisebb különbségeket: az automata sebességváltóval rendelkező példány középkonzoljának tetején ülő nagyméretű képernyő fejlett multimédiás, navigációs egységre utal, míg a prémiumérzetet kék betétek és kék cérnával szőtt fekete bőrülések emelik.  


A Kínában október 9-én bemutatkozó Hyundai ix25 a turbómotor mellett 1,6-os és 2,0 literes szívóbenzinesekkel is forgalomba kerül majd, amelyekhez hatfokozatú manuális és automatikus váltót is lehet majd kérni. A kínai bemutatót követően a Hyundai globális termékpalettáján is megjelenik majd az autó, így azt később Indiában, Amerikában és várhatóan Európában is bevezetnek majd.


Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei