A Kia a Hyundai nyomában


A dél-koreai Kia Motors nagyon sikeres globális vállalattá fejlődött abban az elmúlt 16 évben, amióta Hyundai 1998-ban átvette a csődbe ment autógyártót. Most pedig megkísérlik túlszárnyalni megmentőjüket.

A Kia néhány hete mutatta be terepjáró-kínálatának zászlóshajója, a Sorento modell új generációját, amely reményeik szerint eladási sikert hozhat a márka hazai ügyfelei körében. Ám a szakértők szerint az új modellnek versenyre kell kelnie a Hyundai hazai és nemzetközi porondon egyaránt legsikeresebb hobbiterepjárójával, a Santa Fével. „A Kia számára a Hyundai a legnagyobb versenytárs és a legnagyobb kihívás” – mondja Kim Pil-soo, a Daelim Egyetem autóipari mérnökkarának professzora.

Az 1990-es évek végének ázsiai pénzügyi válsága csődbe sodorta Korea legrégebbi autógyártóját, a Kiát, így azt 1998-ban felvásárolta a Hyundai csoport, amely az egyesülésnek is köszönhetően ma már a világ ötödik legnagyobb autógyártójának számít. A Hyundai jelenleg a Kia 34 százalékát birtokolja.


A két autógyártó megosztja alapvető dizájnstratégiáját és szinte az összes szegmensben nagyon hasonló modellekkel versengenek egymással: a kompakt kisautóktól a prémium limuzinokig és hobbiterepjárókig bezárólag. A Hyundai népszerű modelljei, pl. az Elantra, a Sonata, a Grandeur vagy épp a Genesis ugyanazon a padlólemezen fut és ugyanazokkal az erőforrásokkal szerelik, mint a Kia Forte, Optima, Cadenza vagy K900 modelljeit, vagyis azonos vevőkörnek készülnek. Ám általánosságban elmondható, hogy előbb a Hyundai új modelljei jelennek meg a piacon.  

„Amióta átvették a Kiát, a Hyundai úgy viselkedik, mintha hódító, vagy inkább nagy testvér lenne, nem kezelte egyenrangú partnerként a Kiát” – mondja Kim. Ez a profiton is nyomon követhető: tavaly a Kia üzleti nyeresége a bevétel 6,7 százalékát tette ki, míg a Hyundai 9,5 százalékos eredményt ért el.  


Annak érdekében, hogy jobban elkülönüljön a Hyundaitól és minimalizálják a két márka közötti kannibalizációt, a Kia 2005-től kezdődően megpróbálta megtalálni saját formai önállóságát. Ezt az a német Peter Schreyer vezette, aki 2006-ban a Volkswagen-csoporttól érkezett a koreai vállalathoz. Schreyer sikeresen véghezvitte a projektet, új karaktert adott a márkának, amelynek része az ún. tigrisorr, a márka jelképszerű hűtőrácsa. Munkája elismeréseként a Hyudnai Motor Group 2013 elején Schreyert a Hyundai és a Kia márkákat is összefogó vezető formatervezői pozícióba emelte.  

A Kia hazai piaci részesedése az elmúlt években stabilan emelkedett, ám még mindig legalább 10 százalékponttal van lemaradva a Hyundai mögött. A két hazai autógyártó együtt azonban még mindig a koreai piac legalább kétharmadát birtokolja. Amerikában a Hyundai a piac 4,7 százalékos, a Kia pedig 3,7 százalékos aránnyal szerepel.


Az IBK elemzője, Hong Jin-ho szerint a Kia gyengébb eredményei abból fakadnak, hogy a Hyundai nagyobb márkaerővel rendelkezik, ami arra kényszerítette a kisebb vállalatot, hogy új modelljeit a Hyundai bemutatói után vezesse be az esetleges verseny elkerülése érdekében. „A vásárlók nem várnak fél évet egy bizonyos autóra, ha ugyanaz az autó más márkajelzéssel azonnal megkapható” – mondta Hong.

A Kia új, öt év után teljesen megújult Sorentoja hosszabb, alacsonyabb és tágasabb, mint a kifutó generáció. Az autógyártó szerint a jármű szerkezetének 53 százaléka nagy szakítószilárdságú acélból készül, szemben a jelenlegi változat 24 százalékos arányával. A Hyundai és Kia márkák egyik versenyelőnyének tekintett nagyobb arányú nagy szakítószilárdságú acélok alkalmazása miatt a terepjáró szilárdabb, ezzel együtt könnyebb, amely jobb üzemanyag-fogyasztáshoz vezet. Ugyanezt a módszert alkalmazza a Hyundai a tavaly novemberben bevezetett Genesis és az idén márciusban leleplezett új Sonata modellek esetében is.  


A Kia idén és jövőre is nagyjából 5 ezer Sorentot szeretne eladni havonta hazai piacán, miközben a kifutó szériából tavaly havonta mintegy 2 400 autót talált gazdára, idén pedig ez 1 700 darab/hóra csökkent, hiszen a vásárlók is tudták, hogy érkezik az új modell és elhalasztották vásárlásukat. Ezzel szemben a Hyundai átlagosan 6 600 Santa Fét adott el az elmúlt évben, amely idénre 7 200-ra emelkedett, amely részben a februárban érkezett 2014-es változatnak is köszönhető.  

A két vállalat nem közölt kategóriákra bontott exportadatokat, de a Hyundainak 2,87 millió darabra rúgott az év első hét hónapjának globális kiszállítása, míg a Kiánál 1,81 millió autót exportáltak igaz, a Kia az exportpiacokon gyorsabban növekszik a Hyundainál. „Voltak jobb és rosszabb időszakok a Sorento és a Santa Fe értékesítésében egyaránt” – mondja Lee Sam-ung, a Kia Motors elnöke. „Tudom, hogy egymás ellen kell küzdenünk. Ez az üzlet.”


„Miközben a Hyundai és Kia márkák megosztoznak a fejlesztőközpontokon és erőforrásokon, a vásárlók által elvárt értékek megkülönböztetik a Hyundai és Kia modelljeit, amelyek az egyes termékek egyedi karakterén és piaci pozícióján alapszik” – áll a Hyundai közleményében.

Az új Sorento az októberi Párizsi Autószalonon tartja világpremierjét és jövőre kerül értékesítésre az Egyesült Államokban, ahol a Sorento az Optima és a Soul után a harmadik legkeresettebb modellje. A Sorento 2002-es bevezetése óta világszinten 2,1 millió példány kelt el belőle.  

Mindeközben a Kia és a Hyundai az egyre erősödő külföldi konkurenciával is fel kell vennie a harcot. A két hazai vállalat piaci részesedése öt év után a legalacsonyabb szintre, 69,5 százalékra esett vissza a külföldi márkák előrenyomulásának köszönhetően, amelyek elsősorban hobbiterepjáróikkal tudták gyorsan megvetni lábaikat Dél-Koreában. Az importált hobbiterepjárók értékesítése a tavalyihoz képest 31,5 százalékkal nőtt az év első felében.

Forrás: wsj.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei