Már tesztelik a Hyundai Equus utódját


A Hyundai Equus nagyjából két év múlva adja át helyét utódjának, amelynek fejlesztése már folyamatban van, az autót pedig Genesisnek álcázva már az utakon tesztelik.  

A legújabb kémfotókon az avatatlan szem egy teljesen átlagos, második generációs Hyundai Genesist lát, ám jobban megfigyelve láthatóak bizonyos eltérések, amelyek arra utalnak, hogy a karosszéria alatt legalább egy méretkategóriával nagyobb autó, az új Equus bújik meg. Ahogyan a most futó modell, várhatóan az új Equus is a kisebb Genesis padlólemezére épül majd és a fotók tanúsága szerint a fejlesztők a BMW 7-es sorozatát használják viszonyítási alapként.    


Az Amerikában először 2010-ben piacra vezetett (Koreában már régebben is létező) Hyundai Equus a 2010-es New Yorki Autószalonon mutatkozott be, három évvel azután, hogy ugyanitt a Genesis megtartotta premierjét. Amennyiben a Hyundai tartja az eddigi menetrendet, a következő generációs Equus szintén 2-3 évvel követi az új Genesist, amelyet idén Detroitban mutattak be a nagyközönségnek. Ebből következően az új Equus várhatóan 2016-ban vagy 2017-ben érkezhet.  


A fotókon feltűnő Hyundai Genesis láthatóan hosszabb tengelytávval rendelkezik, mint szériagyártású változatai, így egy nagyobb darab lemezt illesztettek a hátsó ajtók mögé, hogy a karosszériát egyben tartsák. Ebből arra lehet következtetni, hogy az új Hyundai Equusban nagyobb hely lesz, mint a Genesisben: a jelenlegi 2015-ös Equus 304 centis tengelytávjához 147 centiméteres hátsó lábhely jut, miközben a 2015-ös Genesis 301 tengelytávval és 89 centiméter hátsó lábhellyel rendelkezik.  


Az új, 2015-ös Genesisben számos olyan fontos változások jelentek meg, amelyek várhatóan az új Equusban is megtalálhatóak lesznek majd. Minthogy az új modell a Genesis padlószerkezetét használja majd, az új Equus generáció szintén nagyobb mértékben használ majd fel nagy szilárdságú acélokat és alumíniumot azért, hogy az autó súlyát kordában tartsák. A Hyundai az új Genesisnél vezette be a HTRAC összkerékhajtási rendszert azért, hogy a hóval borított amerikai államokban is népszerűsítsék az autót. Ugyanebből az okból az új Equus is megkaphatja ezt a rendszert, hiszen az Audi, a BMW és a Mercedes is kínál ilyet legnagyobb luxusmodelljeihez.


Akárcsak az érkező Genesis Coupe esetében, az új Equus formatervéről még korai beszélni, hiszen egyelőre az autó szerkezeti elemeinek tesztelése zajlik. Arra számíthatunk azonban, hogy az új Equus a Folyékony Szobrászat 2.0 stílusirányzatának megfelelően a már megjelent Genesis és Sonata stílusát követi majd, amelyeknek lényeges eleme a nagyméretű elegáns krómozott hűtőmaszk.


Mivel a bemutatóra még két-három évet biztosan várnunk kell, ezért addig biztosan több információ is kiszivárog majd a Hyundai legnagyobb luxusautójának következő nemzedékéről.

Forrás: automobilemag.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei