Új központot épít a Hyundai Szöulban


A Hyundai csoport rekordösszegért, 10 milliárd dollárért vásárol fel egy területet Szöul elegáns Gangnam városrészében, ahol új központját kívánja felépíteni.

A Samsung csoport előtt, árverésen megszerzett területért fizetendő 10 milliárd dolláros, azaz kétezer milliárd forintos vételár nemcsak Dél-Korea, de egész Ázsia történetének legnagyobb ilyen jellegű befektetése, amelyet egyetlen földterületért fizettek, ráadásul háromszorosa annak, amelyet az előzetes értékbecslés alapján az ingatlan érne.  

A befektetők és piaci elemzők azonnal riadót fújtak a vételár miatt, amelyet a Hyundai fizetni kíván, különösen akkor, amikor inkább további gyárak építése lenne a vállalat fontosabb feladata. A területen a Hyundai egy látványos autóparkot, hotelt és különböző irodákat is létrehozna.


„Az ajánlati összeg nonszensz, teljesen meg vagyok döbbenve” – mondta Kim Sung-soo, az LS Asset Management alapkezelője, akinek három Hyundai vállalatban vannak befektetései. „Még ha le is kellett győzni a Samsung csoportot, az ajánlat túlzó” – tette hozzá Kim, aki azt is elmondta, számításai szerint legalább további 6 milliárd dollár lehet a terület beépítésének költsége.

Habár a világ ötödik legnagyobb autógyártójaként a Hyundai csoportnak rengeteg készpénze van, a vállalat hónapról hónapra lassuló profitbővülésről számol be, mivel az erős helyi valuta elszívja a vállalat tengerentúli nyereségét.   


„Ez az üzlet hatalmas szeletet vág ki a Hyundaiból, a befektetők pedig nem kifejezetten örülnek annak, hogy a vállalat a magasabb osztalék vagy kutatás-fejlesztés bővítése helyett erre a célra szórja el a pénzt” – mondja a HI Investment & Securities elemzője, Ko Tae-bong. Emlékeztetett, a vállalat új gyárakat készül létrehozni Mexikóban és Kínában, amelyek 2016-tól működnének.  

A Chaebul.com kutatóintézet vezetője, Chung Sun-sup elmondta, a Hyundainak mindenképpen szereznie kellett egy területet, mivel jelenlegi Szöul melletti székhelye már nem illik környezetébe, a most megvásárolni kívánt terület pedig az egyetlen elérhető volt a környéken. Hozzátette, a 76 éves Chung elnök valami nagy dolgot szeretne hagyni fiára, mielőtt átadja neki a cég irányítását.  


Az sem elhanyagolható szempont, hogy a Hyundai csaknem 30 leányvállalata jelenleg milliókat költ irodabérletekre. „Ha kiszámítjuk, mennyi banki kamatot kapnánk 10 milliárd dollár után, akkor nagyjából megegyezne a bérletért kifizetett összegek értékével. Így aztán van racionális magyarázat is arra, miért ilyen magas összeget kíván a vállalat a területért fizetni.”

A Hyundai Motor Group közölte, hogy a pontosan 79 342 négyzetméteres területen egy olyan komplexumot fog létrehozni, amelyben a leányvállalatok központjain túl lesz hotel, konferenciaközpont és autóipari élménypark. Ezzel a BMW és Volkswagen után a Hyundainak is lenne turistacsalogató látványossága a vállalat központja közelében.


„Annak érdekében, hogy elérjük a 10 milliós gyártási kapacitást és növeljük a márka értékét az öt legnagyobb autóipari vállalat között, szükségünk van egy globális üzletközpontra. Az ajánlatunk tükrözi nemcsak a terület jelenlegi értékét, de a csoport növekedése második fázisának szimbólumát is” – mondta a Hyundai Group szóvivője.   

Nem a mostani volt az első olyan Hyundai vásárlás, amelyben ilyen magas összeg került szóba. Három Hyundai Motor Group vállalat konzorciuma nagyjából 5 milliárd dollárért 2011-ben megvásárolta a Hyundai Engineering & Construction vállalatot, amely elemzők szerint nem ért többet 3 milliárd dollárnál, ám a felvásárolt cég az 1947-ben Chung Ju-yung által alapított Hyundai birodalom egyik alappillére volt, így szimbolikus értékkel bírt.

Forrás: reuters.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei