Flottaautónak is tökéletes az új Hyundai i20


Az angol BUSINESS Car Manager magazinnak Martin Wilson, a Hyundai Motor Europe flottaértékesítési igazgatója beszélt az új i20-ban rejlő lehetőségekről.

A Hyundai szeptember elején egy szűk körű sajtóeseményen már megmutatta a nemzetközi újságíróknak az új i20 modellt. A rendezvényen jelen volt Martin Wilson, a HME flottaértékesítési vezetője is, aki szerint az új modell a flottavásárlók között is komoly érdeklődésre számíthat.  


„Talán fura, vajon miért lehet fontos az új kisautónk a kisebb vállalkozások számára, ám amennyiben meggyőződnek arról, hogy az i20 belső tere majdnem akkora, mint az egy kategóriával nagyobb modelleké, akkor már érthetőnek tűnik az autó jelentősége. Úgy fogalmaznék, az új i20 nem is egy, de két generációnyival fejlettebb, mint közvetlen elődje” – mondja Wilson az új i20 jelentőségéről.  


„Az új i20 először formailag fogja meg a vásárlókat. Az új generáció a Hyundai Folyékony Szobrászatának 2.0 verziójának stílusjegyeit hordozza, amely tiszta és elegáns vonalaival kifinomult megjelenést kölcsönöz az új autónak. Az autó oldalvonalán például egyetlen karaktervonal húzódik hátrafelé egészen a hátsó üvegig, miközben az új generációs i20 oldalát a feketére festett C oszlop is kiemeli. Ezzel olyan hatást kelt, mintha az autó teteje lebegne. Összességében az i20 nagyon felnőttes benyomást tesz.”


Wilson a külső mellett beszélt a belső térről is: „Ha megnézik az autó belső kialakítását, nagyautós érzetet és rengeteg, nagyobb autókra jellemző felszereltséget találnak benne. Van fűthető ülés, a Premium felszereltségnél fűthető a kormánykerék, de rendelhető panorámatető, amely természetes fénnyel árasztja el a kabint. A dönthető és elhúzható üvegtető egyedi ebben a méretosztályban. Másik kedvencem az integrált okostelefon-tartó, amely bármilyen telefonhoz igazítható, legyen az iPhone vagy éppen Samsung Galaxy. Erre mondom én azt, hogy az új i20 valóban kifinomult. Azzal is rengeteg időt töltöttünk, hogy a minőségérzet javítása érdekében megfelelő anyagokat találjunk az utastérbe”


Természetesen az új i20 nem lenne tökéletes flottaautó megfelelő alacsony fogyasztású és emissziójú motorválaszték nélkül. „Egyelőre még nem rendelkezünk jóváhagyott széndioxid-kibocsátási értékekkel, de arra számítok, hogy az új i20 motorjai 95 g/km alatti értékekkel rendelkeznek, amely Európa számos országában komoly előnyt biztosíthat a kisebb vállalkozások számára is. Vannak 1,25-ös és 1,4 literes benzines és 1,1 és 1,4 literes dízelmotorjaink, amelyekhez öt- és hatfokozatú manuális, illetve négyfokozatú automata váltókat rendelhetnek leendő ügyfeleink. Mindegyik motor alkalmas az Euro 6 normák teljesítésére is. Mivel az autó nagyobb elődjénél, ezért vonzó lehet azon vállalatok számára, akik a méretcsökkentés irányába mozdulnak el, akik közül többen inkább a dízelváltozatokat keresik majd.”


„A legfontosabb tényezőt hagytam utoljára: az új generációs i20 ugyan a kisautók mezőnyében indul, hatalmas belső tere azonban vetekszik az egy kategóriával nagyobb, családi kompaktokéval” - mondja Wilson a belső tér nagyvonalúságát méltatva. „Új modellünk lehetőséget ad a vállalatok számára a méretcsökkentésre – a kisebb cégautó-adó és az alacsonyabb üzemanyagköltség miatt – miközben a tér, a kifinomultság és az vezetési élmény egy kategóriával magasabbra helyezi az autót. Számokban kifejezve: az új i20 tengelytávja 45 milliméterrel nagyobb (2 570 mm), az első és hátsó lábtér pedig kategóriaelső a maga 1 892 mm-ével, amelynek tágasságához a panoráma napfénytető által beengedett természetes fény még többet tesz hozzá.”


Az utastér mellett a csomagtér is bővült: „Rengeteg hely van a csomagtérben is, amely 10 százalékkal, 295-ről 326 literesre bővült. Ezt ráadásul a hátsó ülések ledöntésével akár 1 042 literesre lehet bővíteni. Van kétszintes csomagtér-padló is, amely növeli a csomagtér variálhatóságát attól függően, elrejteni akarunk valamit, vagy nagyobb helyre van szükségünk. Mindent egybevetve remek autót alkottunk, amely többet ad, mint amit a kategóriában elvárnak” – összegezte Martin Wilson.


Az új Hyundai i20 az október elején nyitó Párizsi Autószalonon tartja európai premierjét, majd októberben megkezdődik a modell sorozatgyártása a koreai vállalat törökországi üzemében.


Forrás: businesscarmanager.co.uk

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei