Indiában is tesztelik a Hyundai kisterepjáróját


A kisterepjárók piaca Indiában is hatalmas népszerűségnek örvend, amelybe hamarosan megérkezik a Hyundai új modellje is.

A Hyundai az egyik legnagyobb indiai autógyártóként részt kíván venni a kisterepjárók piacának sikerében, így nem meglepő, hogy hivatalosan is megerősítették, a koreai gyártó indiai részlege is dolgozik a típuson. A tavaszi Pekingi Autószalon alkalmával koncepcióként kiállított ix25 helyi változatának országúti tesztelése is megkezdődött, amelyről természetesen megjelent az első kémfotó is.    


Az indiai Tamil Nadu tartomány NH7-es autópályáján tesztelt újdonságot vastag álca takarta, a mérnökök pedig éppen a konkurens modellekkel vetették össze a Hyundai új fejlesztését. Így a konvojhoz egy Renault Duster és egy Ford EcoSport is csatlakozott, amelyek egyértelműsítik a Hyundai autójának legnagyobb konkurenciáját. A Hyundai újdonsága 4 270 mm-es hosszával méretben a két konkurens között helyezkedik el, hiszen míg az EcoSport négy méteren belül marad, addig a Duster 300 mm-rel hosszabb nála. Ugyanez a különbség észlelhető a tengelytávok tekintetében is, a Hyundai 2 590-es értéke éppen az EcoSport 2 520-as és a 2 673-as milliméter-értékek közé esnek.   


Az ix25 tesztpéldányát a Hyundai dél-koreai fejlesztőközpontjában építették, majd onnan hajóval szállították Indiába. Az egyik indiai lapnak sikerült megszereznie az autó hajólevelét is, amely egyértelművé teszi a kisterepjáró rokonságát. A kifejezetten fejlesztési céllal érkezett jármű ("R&D Purpose") ugyanis "IB Cross" néven szerepel és a nemrég bemutatott Elite i20 gyári kódneve szintén IB. Az i20 padlólemezére épített SUV azonban várhatóan mégsem i20 Cross néven jelenik majd meg a kínálatban, hiszen a Volkswagen Polo Cross és egyéb modellekkel ellentétben a kisterepjáró különálló formatervvel és koncepcióval rendelkezik.    

Az i20 platformjára építkező ix25 belső kialakításáról Kínában már számos kémfotó jelent meg, ám az sem elképzelhetetlen, hogy az indiai gyártású modell eltérő belső elrendezést kap majd, amely közelebb áll a nemrég bemutatott Elite i20-éhoz. Ehhez hasonlóan a motorpaletta is módosulhat, a Hyundai ugyanis elsősorban a helyben összerakott 1,4-es és 1,6-os benzines és dízelmotort rakhatja az új ix25 orrába, szemben a kínai változat 1,6-os és 2,0 literes egységeivel.   

Forrás: overdrive.inindianautosblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei