Kanadában is új arculatot kap a Hyundai


A Hyundai Auto Canada bejelentette, hogy az ország márkakereskedői hálózata új külső és belső színösszeállításával és modern felszereléseivel illeszkedik a vállalat vadonatúj globális arculatához.

Az új kanadai épületdizájn a Hyundai Global Dealership Space Identity (GDSI) programjának részeként valósul meg, amely a világ minden táján bevezetésre kerül a jövőben. A program legjelentősebb és legfeltűnőbb eleme a márkakereskedés épületének új színvilága. A jelenleg alkalmazott kék-fehér külső színösszeállítást új, bronzalapú tetőstruktúra váltja fel, ám emellett a kék szín a kereskedés belső területének betétszíneként továbbra is megmarad.

A belső térben modern, prémium bútorokat, berendezési tárgyakat találhatunk, amelyeket új, digitális kioszkok, tabletek és keréktárcsa standok egészítenek ki, ezzel is kiszolgálva az ügyfelek vásárlási igényeit.


„Az autóipar tele van olyan márkákkal, amelyek elsődleges színe a kék vagy piros, így itt az ideje, hogy a Hyundai kereskedések kitűnjenek a versenytársaik közül ugyanúgy, ahogy a Hyundai modellek is az utakon” – mondta Don Romano, a Hyundai Auto Canada elnök-vezérigazgatója. „Ahelyett, hogy megtagadtuk volna a múltat és más irányba fordulunk, a kék szín továbbra is stratégiailag meghatározó része lesz a kereskedések belső színvilágának ott, ahol az ügyfeleink tartózkodnak. A GDSI program keretein belül célunk, hogy még modernebb, prémium megjelenést adjunk márkakereskedéseinknek, amelyek ugyanúgy megváltoztatják a kanadaiak hozzánk fűzött viszonyát, ahogyan a Folyékony Szobrászat megtette ezt a termékeinkkel kapcsolatban.”

Romano elárulta, hogy az új megjelenés a vállalat hazai, dél-koreai piacáról származik, de először azok a márkaképviseletek kapják meg ezt, amelyek most készülnek, vagy épp felújítják. A meglévő kereskedők fokozatosan térnek majd át az új kinézetre.  


„A folyamat végén a világ minden Hyundai kereskedésében ugyanazokat a dizájnelemeket találjuk majd” – mondja Ted Troughton, a Hyundai Auto Canada nemzeti értékesítésért felelős munkatársa. „Persze, lesz némi eltérés a helyi klímához és a kereskedés méreteihez alkalmazkodva, de összességében még kifinomultabb létesítmények jönnek létre, amelyek méltóak arra, hogy bemutathassuk a jelen és a jövő Hyundai modelljeit.”

A bronzra festett tető mellett a belső térbe fákat és növényeket telepítenek azért,, hogy természetes környezeti elemek is kerüljenek a bemutatótermekbe. A padló is erre játszik rá, amely összességében egy természeti látképpé áll majd össze. Az új prémium modelleknek szánt „bemutatóterem a bemutatóteremben” segíti a vállalat felsőkategóriás modelljeinek, így a Genesis és az Equus modellek bemutatását.  

A Hyundai Auto Canada jelenleg 211 márkakereskedése a Hyundai teljes választékát kínálja, a kiskompakt modelltől a nagy prémium limuzinokon, a kupékon át egészen a kompakt és középkategóriás terepjárókig.  

Forrás: newswire.ca

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei