Két hét alatt 12 ezer Hyundai Elite i20 kelt el Indiában


A Hyundai legújabb kisautója, az Elite i20 máris hatalmas siker Indiában, a kereskedőhálózat 15 nap alatt több mint 12 ezer megrendelést regisztrált.

A 489 ezer rúpiás indulóáron kínált Elite i20 kétféle motorral, egy 1,2 literes benzinessel és egy 1,4 literes dízelmotorral kapható Indiában. A Hyundai India erre az évre 8 százalékos hazai piacbővülést prognosztizált: „Az idei évben összesen 410 ezer új autó eladását tervezzük, szemben az elmúlt év 380 ezres teljesítményével. Az elmúlt három hónapban az ügyfélhangulat jobbá vált, amely kedvezőbb eladási adatokat hozhat az autóiparban” – mondta Rakesh Srivastava, a HMI értékesítési és marketing vezetője.  

A vállalat most bejelentette, hogy az augusztus 11-én bemutatott új Elite i20 modellből az előrendelések megnyitását követő két hétben, augusztus 26-ig összesen több, mint 12 ezer új autót értékesítettek Indiában.


Az új Elite i20 teljesen új irányba fordította a Hyundai i20 eddig megszokott formavilágát, a Folyékony Szobrászat 2.0 formatervezési filozófia keretein belül rá sem lehet ismerni az autóra. Az új hatszögletű hűtőmaszknak és a felette végigfutó vékony vízszintes csíkozásnak köszönhetően teljesen megújult az első kiképzés. A szintén teljesen átrajzolt hátsó részen a bumerángalakú hátsó lámpatestek és a C oszlop sötét betétje jelenti a legfontosabb újdonságot. A külsőhöz méltóan teljesen átalakult a belső tér is, amely hosszabb tengelytávjával tágasabb elhelyezkedést kínál, mint elődje.


A Hyundai indiai gyárában jelenleg akár 640 ezer autó is készülhet egy évben, amit a gyártásprogram módosításával 680 ezerre is fel lehet tornászni. Amennyiben azonban az új modellek érkezése miatt a Hyundai számításainál is jobban alakulnak az eladások, könnyen újabb kapacitásbővítésre kényszerülhet az autógyártó.


Forrás: auto.ndtv.com

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei