A legjobb hatban végzett a Hyundai az Ausztrál-ralin


A Hyundai Shell World Rally Team teljesítette maga elé kitűzött céljait azzal, hogy mindhárom i20 WRC a legjobb tízben zárta a 20 szakaszból álló idei Ausztrál-ralit.

Első ausztrál ralijukon a csapat kiválóan dolgozott azért, hogy mindhárom autót célba juttassák. A Hyundai csapatban a 20-as rajtszámmal induló Hayden Paddon végzett a legjobb helyen, erős hatodikként fejezte be a futamot, míg Thierry Neuville hetedikként, Chris Atkinson pedig helyi hősként a legjobb tízen belül ért célba.   


Paddon lenyűgöző csatában szerezte meg hatodik helyét. A 20-as autó legénysége az utolsó előtti (Bucca II 10.83km) szakaszon szerezte meg a helyet, miután Mads Ostbergnek problémái adódtak, ám a két pilóta között a teljes rali ideje alatt is csupán másodpercek voltak. Az új-zélandi csapat hatodik helye pozitív előrelépés a WRC-ben, mivel ez eddigi legjobb eredményük.


„Elégedett vagyok az eredményemmel és a hétvégén megszerzett hatodik helyezésemmel” – mondja Paddon. „Néhány módosítást végrehajtottunk az autón a hétvége folyamán, amelyek alapján éreztük a fejlődést. A Madszel a hatodik helyért folytatott küzdelmünk izgalmas volt, nem történik gyakran ilyesmi a verseny utolsó napján. Összességében sokkal ütőképesebbek voltunk ezen a hétvégén és az utolsó, Finn-ralink óta ismét nagy lépést tettünk előre és ez a legfontosabb dolog.”   


Neuville keményen megküzdött azért, hogy a hetedik helyre hozza be az autót, jó időeredményeket ért el vasárnap, többek között ő volt a 19. szakasz harmadik leggyorsabb versenyzője. Ez nagyon jó eredmény a belga csapattól, különösen azután, hogy pénteken sérült futóművük miatt jelentős időveszteséget szenvedtek.


„Elég jó eredményt értünk el az utolsó napon” – mondja Neuville. „Nem volt okunk arra, hogy erősen nyomjuk, így inkább élveztük a vezetést és cserélgettük a beállításokat a szakaszok között, hogy fejlesszük az autót. Az első ausztrál kirándulásunk értékes volt a csapat számára és úgy gondolom, rengeteget tanultunk. Sajnálatos dolog, hogy pénteken elvesztettünk egy csomó időt, miután az ötödik szakaszon egy szikla megrongálta a felfüggesztésünket, de mindettől eltekintve tisztességes teljesítményt nyújtottunk ezen a hétvégén.”


Az ausztrál Chris Atkinson hazai pályán volt és a Hyundai Shell World Rally Team tagjaként második futamán egy kemény versenyt követően szerezte meg a tízedik helyezést. Az első szakaszokon nehezen találta meg a jó ritmust, amely korai indulópozíciót eredményezett, ez pedig hátráltatta haladását. Ennek ellenére általa a csapat rengeteget tanult az i20 WRC ausztrál kavicsos felületű viselkedéséről, amely nagyon értékes lesz a következő szezonban.


„Ma egyenletesen sikerült teljesítenem, az autó is tökéletesen működött” – mondja Atkinson. „Nem voltunk abban a helyzetben, hogy bármiért is küzdenünk kellett volna, így az volt a legfontosabb, hogy célba juttassuk az autót és a csapat a lehető legtöbb információhoz jusson. A mai szakaszokon jók voltak a körülmények, a tömeg pedig fenomenális volt. Ez nem volt a legkönnyebb hétvége, mivel nem sikerült elkapnom a ritmust a rali elején, ami rányomta bélyegét a további napokra is, ahol én indultam elsőként. Ezeknek köszönhetően inkább arra koncentráltam, hogy befejezzük a ralit. Szép teljesítmény, hogy mindhárom autót be tudtuk hozni az első tíz közé.”


A hétvégi rali volt a csapat első kirándulása Ausztrália egyedi terepei közé, így a legfontosabb a következő szezonra készüléshez értékes információk összegyűjtése volt. Nagyon sok dolog történt ezen az eseményen is, amelyek izgalmassá tették azt az ausztrál rajongók számára és rengeteg pozitív emléket visz haza a Hyundai Shell World Rally Team is.  


„Először is gratulálunk Haydennek az eddigi legjobb, hatodik helyezéséhez a WRC-ben” – összegezte Michel Nandan csapatfőnök. „Éretten és hibátlanul vezetett a rali kezdete óta és izgalmas csatát vívott. A Német-rali után tudtuk, hogy át kell gondolnunk elvárásainkat első ausztrál megmérettetésünkre, így elégedett vagyok azzal, hogy mindhárom autónk a legjobb tízben futott be. A Hyundai i20 WRC versenyautóink még soha nem futottak előtte az ausztrál földön, így ez a hétvége fontos és értékes volt számunkra a jövő évi felkészülés szempontjából is. Mindhárom pilóta által rengeteget tanultunk az autóról és néhány kulcsfontosságú fejlesztést is végeztünk ezalatt a három nap alatt. Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy ez még mindig egy tanulóév és azt, hogy versenytársaink erősek és tapasztaltabbak. Ezt megragadva szeretnék gratulálni a Volkswagen Motorsportnak azért, mert megérdemelten szerezték meg a dobogó mindhárom helyezését.”


Forrás: motorsport.hyundai.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei