Sportos ruhát kapott a Hyundai HB20


A Hyundai Motor Brazil az idei Sao Paulo Autószalonon bemutatta a HB20 modelljének sportváltozatát, amely egyelőre csak tanulmány.

A Hyundai a 2014-es Sao Paulo Autószalonon mutatta be az egyelőre kizárólag Brazíliában kapható HB20 kisautó sportváltozatát. A HB20 R-Spec egyelőre csak egyetlen példányban létező tanulmány, amellyel a gyártó a modellben rejlő jövőbeli lehetőségeket, a fejlődés lehetséges irányát kívánta megmutatni. A tanulmány azonban emellett számunkra azért is lehet érdekes, hiszen a koreai vállalat jövőre kívánja bemutatni első igazi sportmodelljét, amely a HB20-szal rokon i20-ra épül majd, így könnyen lehet, hogy a HB20 R-Spec néhány megoldása az i20 N változatán is visszaköszön majd.  


Az erre a kiállításra a koreai tervezőközpont által megépített tanulmányautó kék matt fényezést kapott, kívül pedig lecserélték a hűtőrácsot, lökhárítókat, amelyeket átalakított légbeömlőkkel, ledes nappali menetfényekkel és „R-Spec” emblémákkal tettek még agresszívabbá. A fényszórók sem maradtak a régiek, új betéteiben ledes helyzetjelzők és projektoros világítóberendezések kaptak helyet.   


Oldalt kiszélesítették a sárvédőket, szénszálas elemekből alsó légterelőket, ezüstös tükörborításokat visel az autó, a 17 collos könnyűfém kerekek mögött pedig piros féknyergek tűnnek elő.


Hátul szintén átalakították a megjelenést: új az ezüstös keretbe foglalt légbeömlőkkel kiegészített lökhárító, átalakult a hátsó lámpa és krómozott dupla kipufogó foglalja tökéletes keretbe az autó sportos megjelenését. A csomagtér ajtaján szénszálas anyagból készült légterelő és a cápauszony antenna még tovább fokozza az autó különlegességét.    


Belül a műszerfal, a kormány és a váltógomb új felületet kapott, míg az ülések a szériaváltozatnál jobban tartják a testet, a szövetet pedig bőr és alcantara kárpitozásra cserélték, amelyet kék cérnával varrtak össze. Az összhatást az ajtók bőrkárpitozása teszi teljessé. A műszerfal és az ajtók kék és fekete betéteket is kaptak, az alulról lecsapott karimájú kormánykerék perforált bőrbevonatát szintén kék cérnával varrták.   


Jelenleg a HB20 R-Spec kizárólag tanulmányautó, amelynek nem szánnak nagyobb jelentőséget. Mindazonáltal a márka várja a közönség reakcióit, amelyek alapján a jövőbeli tervezés irányát pontosabban tudják meghatározni.   


A HB20 R-Spec tanulmány mellett a Sao Paulo Autószalonon mutatták be a brazil közönség számára a Veloster Turbo modellt, amely jövő évtől 204 lóerős T-GDI turbómotorjával és versenyképes árával veszi fel a küzdelmet az országban szintén kapható Honda Civic Si és a Volkswagen Golf GTI modelljeivel.


Míg a Veloster Turbo a sportos brazilok vágyát testesíti meg, a Hyundai Motor Brazil a tehetősebb vásárlók figyelmét a második generációs Genesis bemutatásával igyekszik felkelteni. A márka vadonatúj zászlóshajója 3,8 literes 315 lóerős motorral lép színre 2015-ben Brazíliában, az ára egyelőre még nem ismert.    

Forrás: indianautosblog.comrevistaautoesporte.globo.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei