Százezer új i20 eladását tervezi a Hyundai jövőre


A Hyundai i20 modell első generációjának 2009 januári bevezetése óta a kisautó Németországban és Európa más részein is rendkívül sikeressé vált.

2009 óta csak Németországban 85 ezer, míg ugyanebben az időszakban Európában több mint 400 ezer példány talált gazdára a kisautóból. Ezt a sikert szeretné a Hyundai megismételni a vadonatúj i20 generációval, amelyből a 2014 decemberi piaci bevezetés után első teljes értékesítési évében, azaz 2015-ben kereken 100 ezer darabot tervez eladni. Ezzel az i20 piaci részesedése Németországban nagyjából 20 százalék körül lehet.


„Németországban tavaly 16 288 ügyfelünk választotta az i20 modellt, amellyel 3,6 százalékos piaci részt szereztünk a német kisautópiacon, ráadásul a 17 százalékkal visszaeső szegmensben növekedést tudtunk felmutatni” – mondja Markus Schrick, a Hyundai Motor Deutchland vezetője. „Az új formatervű, tágasabb és továbbfejlesztett minőségű i20-tól 2015-től további növekedési lehetőséget várunk.” Tavaly a márkán belüli 16 százalékos arányával az i30 (30 %) és az ix35 (19 %) után i20 volt a harmadik legkeresettebb Hyundai modell a német piacon.


Európában évente 2,86 millió B kategóriás kisautót értékesítenek évente, amely a forgalomba helyezések 22 százalékával a legnagyobb arányú az autópiacon. A Global Insight felmérése szerint a szegmens 2017-ig további 14 százalékkal 3,25 millió eladott autóra növekedhet.


A Hyundai Motor Europe rüsselsheimi technikai központjában megrajzolt és fejlesztett új i20 modell a koreai márka törökországi Izmitben található gyártóbázisáról kerül Európa autópiacaira. Itt már az új i10 termelésének megkezdése előtt összességében egymilliárd euró értékben bővítették az üzem kapacitását. Ezzel a Hyundai egyre inkább európai autómárkává válik: az itt értékesített modellek 95 százaléka rüsselsheimi fejlesztőközpontban születik, 90 százalékuk pedig Európában készül.    


Az új Hyundai i20 az i10 és a Genesis limuzin után már a harmadik azon 22 modell és modellváltozat közül, amelyeket a Hyundai a „Terméklendület 2017” programon belül 2017-ig bemutat majd.

Forrás: hyundai-presselounge.de

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei