Dani Sordo jövőre is a Hyundai színeiben versenyez


A Hyundai Motorsport GmbH bejelentette, hogy Thierry Neuville mellett Dani Sordo lesz a csapat második pilótája a következő két évben.  

A 2014-es WRC szezon a születőben lévő Hyundai Motorsport tanulóéve volt, amelynek fejlődésében Dani Sordo kulcsszerepet játszott. Felejthetetlen dobogós helyezést ért el Németországban, amellyel csupán kilencedik versenyén lenyűgöző kettős győzelemhez segítette csapatát. Neuville mellett Sordo 2015-ös kinevezése erős versenyzőkkel gazdagítja a csapatot, akik egymást segítve támogathatják annak további fejlődését jövőre.


Arról, hogy Sordo mely versenyeken vesz majd részt jövőre, később döntenek, bár a csapat úgy tervezi a jövő évi szezon legalább tíz futamán rajthoz állítja spanyol versenyzőjét.


„Nagyon örülök, hogy a sikeres debütáló szezon munkája után folytathatom az együttműködést a Hyundai Motorsporttal” – mondja Dani Sordo. „Idén megmutattuk a Hyundai i20 WRC-ben rejlő lehetőségeket és soha nem feledjük el a Német-rali kettős győzelmét, amely igazán különleges pillanat volt. Ez egy lelkes, szenvedélyes tagokból álló csapat és máris várom, hogy folytathassuk a tanulást a rali küzdelmes világában.”  


„Dani sokféle terepen bizonyította lenyűgöző kiegyensúlyozottságát az idei szezonban” – mondja Michel Nandan csapatfőnök. „Megmutatta gyorsaságát különböző körülmények és kihívások között és a legfontosabb, értékes csapatjátékos. Örömünkre szolgál, hogy 2015-ben és 2016-ban is folytathatjuk együttműködésünket. Thierry mellett a 2016-os teljes szezon előtt jövőre legalább tíz WRC versenyen vesz majd részt. A jövő évi versenyzői felállásunk nagyon erős, már idén is láttuk a Dani és Thierry közös munkájának eredményét Németországban, ahol fantasztikus kettős győzelmet arattunk. Reméljük, hogy ez egy jövőbeli ünneplés kezdete is!”
   

Forrás: globalpr.hyundai.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei