A Hyundai Elantra története - 1. rész


Jövő év elején lép színre a világ a Hyundai legkelendőbb típusa, az Elantra/Avante modell hatodik nemzedéke, amelynek apropóján érdemes visszatekinteni a típus gazdag múltjára.

Az 1990 októberében bemutatott Elantra (J1) még a Mitsubishi-eredetű 1,6 literes négyhengeres benzinmotorjával mutatkozott be. A 16 szelepes erőforrás 113 lóerőt teljesített, amellyel az első Elantra 9,5 másodperc alatt gyorsult fel 100 km/órás sebességre, végsebessége elérte a 187 km/órát, városi fogyasztása pedig 10,7 liter/100 km-re jött ki. később, 1993-ban a Hyundai már a szintén japán eredetű 1,8 literes, 124 lóerős motorral is kínálta ezt a modellt.    


Az Elantra 1992 és 1995 között piactól függően kapott némi frissítést, elsőként az európai változat viselte hűtőmaszkján a Hyundai jelenleg megszokott emblémáját, miközben az amerikai piacra szánt változatok még a korábbi logót viselték. Európában az autót ebben az időben még Lantrának hívták.


Az autó 1993-ban, majd később 1994-ban kapott újabb ráncfelvarrást, amelyek elsősorban az autó első és hátsó részét érintették. Az Elantrában már ekkor blokkolásgátló, első légzsákok, ködlámpák, elektromos tükrök és opciós alufelnik is megtalálhatóak voltak.


Amíg manapság az Elantra Amerika legnépszerűbb lépcsőshátú modelljei között szerepel, addig a 90-es évek elején bemutatott őse ezt egyáltalán nem mondhatta el magáról, amelyben nagy szerepe volt az akkori koreai autókra jellemző megbízhatatlanság is.


Forrás: thekoreancarblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei