Idén is megtartotta fejlesztői szakkiállítását a Hyundai


A Hyundai Motor Group idén is megrendezte különleges autókiállítását, amelynek a csoport Hwaseongban található fejlesztőközpontja adott otthon.

A Hyundai csoport legújabb modelljei mellett a kiállított modellek több mint fele olyan világmárkák emblémáit viselte, mint a Volkswagen vagy a BMW. A koreai autógyártó ugyanis minden évben megvásárolja a piacon kapható konkurenseinek modelljeit azért, hogy azokat közelebbről is megvizsgálhassa. A versenytársaktól eltérően a Hyundai azonban nem a fejlesztőrészleg eldugott sarkában elemzi a konkurens modelleket, hanem teljesen nyilvánosan, egy autókiállítás keretein belül.    

Az idei Hyundai R&D Motor Show résztvevői a beszállítók éves találkozóján is részt vettek, a több mint 10 ezer látogató között nagy számban voltak az autógyártó beszállítói és alvállalkozói is. a 11. alkalommal megrendezett eseményen kiállított 96 autó közül 42 autó a Hyundai csoport terméke volt, míg 54 rivális gyártók termékei.  


„Ez egy nagyon ritka lehetőség a beszállítók számára, hogy közelebbről is szemügyre vegyék a piac új modelljeit és ihletet kapjanak saját technológiájuk fejlesztéséhez” – mondta Kim Jin-ho, az autógyártó fejlesztőrészlegének elemzőcsoportjának igazgatója. Kim elmondta, a Hyundai minden évben legalább 30 rivális gyártó modelljét szedi darabjaira, ám arra nem válaszolt, mely konkrét márka mely modelljeit vásárolják meg, valamint a csapat költségvetéséről sem nyilatkozott.

Kim azt is hozzátette, mielőtt a kiállított modellektől a bemutató után megválnának, az autók néhány alkatrészét a beszállítók részére is kiadják, mivel sokak nem tudnak minden egyes alkalommal egy teljes új autót megvásárolni, ha valamely részét elemezni szeretnék.


Az európai prémiummárkákkal szembeni versengést tükrözve a Hyundai leginkább a BMW, Mercedes-Benz és az Audi luxusmodelljeit állította ki ezen az eseményen, ahol ezen modellek körül zsúfolódtak össze leginkább a koreai márka beszállítói.  

A látogatók között néhány japán és kínai mérnököt is felfedeztek, akik tüzetesen tanulmányozták a Hyundai üzemanyagcellás Tucson modelljét, valamint a Kia Soul teljesen elektromos változatát. „Egészen lenyűgöző volt tanulmányozni a Hyundai legújabb technológiáját. Referenciapontként szeretnénk használni a Hyundai sikersztoriját” – mondta egy kínai beszállító magát megnevezni nem kívánó mérnöke. Egy másik – magát szintén megnevezni nem kívánó – külföldi látogató azt is megsúgta, a globális autógyártó koreai részlegének fontos feladatai közé tartozik egy Hyundai erőforrás beszerzése.   


A Hyundai szerint évről évre egyre nagyobb a kínai autógyártók érdeklődése a bemutatók iránt. Az esetleges ipari kémkedés lehetőségét a Hyundai fejlesztési igazgatói kizártnak tartják, hiszen a titkosított technológiákat a fejlesztési létesítmény teljesen biztonságos más részében vitatják meg. „A legtöbb kiállított technológiánk ebből a szempontból máris elavultnak tekinthető, vagy ha mégsem, azt azonnal nem lehetne piacra dobni” – mondja a fejlesztőközpont egyik képviselője.


Forrás: koreaherald.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei