Szinte teljesen átalakította angol hálózatát a Hyundai


A Hyundai az elmúlt négy évben angol kereskedéseinek 64 százalékát lecserélte, mivel sokan nem tudtak lépést tartani a márka hirtelen fejlődésével.

A Hyundai Motor UK elnök-vezérigazgatójaként Tony Whitehorn egy nemrég megjelent interjújában elmondta, hogy a változásra azután került sor, hogy a gyártó arra kérte kereskedőit, jelentősebb összeget fektessenek be azért, hogy ambiciózus értékesítési terveiket elérhessék.   

„Azt mondtuk kereskedőinknek: nézzétek, a 28 ezres eladási darabszámról cirka 100 ezerre futunk fel, idén kb 80-85 ezret kell teljesítenünk” – mondja Whitehorn, majd hozzáteszi: „Emiatt aztán nagyobb létesítményekre van szükségük, amibe több pénzt kell fektetni. Cserébe jobban fognak teljesíteni, de ehhez befektetés kell.”



A Hyundai 2008-ban még csak a szigetország autópiacának 23. helyén állt, idén viszont már a tízediken. Ez hatalmas előrelépés, amellyel Whitehorn szerint a hálózatnak is fejlődnie kell. Emiatt történt, hogy az elmúlt négy év során a kereskedések 64 százaléka kicserélődött.  

Miközben sokan a hálózatból benyúltak zsebeikbe és együtt haladtak a gyártó terveivel, jelentős részük úgy döntött, inkább nem építkezik. „Néhány kereskedő beleegyezett és beruházott és nagyobb létesítményeket húzott fel, sokan viszont nem akartak befektetni mondjuk 2 millió fontot, így azt mondtuk nekik: semmi gond, és együtt kidolgoztuk a befejezési stratégiájukat” – mondja Whitehorn.


Ez a stratégia lényeges változásokhoz vezetett a Hyundai hálózatában. A Hyundai angol képviseleteinek száma a 2011-es 130-ról mára 160-ra emelkedett – amelyet a közeljövőben 175-re kívánnak tovább növelni.

Whitehorn szerint a vevőszolgálat és a szerviz jelenti manapság a kereskedések fő bevételi forrását. „Az értékesítés terén folyamatosan növekedtünk az elmúlt néhány évben. Ezért az eladások növekedésével nőtt a Hyundai autóparkja, így mostanra a szervizkapacitás vált a legnagyobb kihívássá. A befektetés mellett döntő kereskedéseink jelenleg teljesen kihasználják szervizkapacitásaikat. Ez a legnagyobb lehetőség és a legnagyobb kihívás is egyben, de a legnagyobb olyan terület is, ahol kereskedőink bevételre tehetnek szert.”

Forrás: cardealermagazine.co.uk

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei