Öt tanulmányt hozott a Hyundai az idei SEMA Tuningshowra


A Hyundai Motor America idén ismét a tuningszakma legkiemelkedőbb képviselőivel fogott össze azért, hogy a vállalat termékeinek alapjain valami különlegeset hozzon létre.

A Hyundai idén legújabb, 2015-ös Genesis és Sonata modelljeinek teljesítményét és tuningképességét kívánta bizonyítani, amely mellett persze megszületett a valaha épített legerősebb négyhengeres Genesis Coupe, miközben a Veloster Turbo is rali ihletésű felszerelést kapott.   


„Minden évben a szakma legnagyobb neveit kérjük fel arra, hogy a SEMA legizgalmasabb autóit építsék meg” – mondta Mike O’Brien, a Hyundai Motor America terméktervezési vezetője. „Idén azt akartuk, hogy az építők erőteljes és egyben luxusautókat építsenek és ahogyan látható is, minden tekintetben sikerült is ezt elérni.”


Az ARK Performance által átalakított 2015-ös Genesis limuzin luxusszínvonala és teljesítménye összehasonlíthatóvá teszi az autót a Mercedes-Benz AMG vagy a BMW M autóival is. A cél elérése érdekében az ARK turbófeltöltéses motort és lélegzetelállító stílust adott hozzá a Genesis elegáns megjelenéséhez, ám az erő mellett nem feledkeztek meg a kezelhetőségről, valamint a növelt teljesítményű erőforrás hangzásáról sem. Ezenkívül az ARK saját fejlesztésű versenytechnológiájának beépítésével egy valóban egyedi és merész Hyundai jött létre.    


A Bisimoto Engineering már harmadik éve dolgozik együtt a Hyundaijal, most éppen történetének legerősebb elsőkerék-hajtású Sonatájukat valósították meg. Az összesen 708 lóerős teljesítmény eléréséhez a Bisimoto mérnökei alapjaitól újjáépítették a Hyundai 2,4 literes négyhengeres egységét. Ahogyan mindig, a cég tulajdonosa és vezető mérnöke, Bisi Ezerioha a hatalmas teljesítmény mellett továbbfejlesztette a motor megbízhatóságát is, de nem hiányzik az autó megnövelt teljesítményéhez illeszkedő matricázás és  látványos megjelenés sem.


A chicagói Blood Type Racing azt a célt tűzte ki, hogy megépítik a valaha volt legerősebb 2,0 literes Genesis Coupét. A nagyteljesítményre képes Precision Turbo feltöltő és a megerősített, teljesen kiegyensúlyozott belső komponensek, valamint az intercooler, a befecskendező rendszer és a teljes sportkipufogó-rendszer párosításával a BTR elérte célját, csaknem ezer lóerőt sajtoltak ki az erőforrásból. A BTR ehhez a hihetetlen teljesítményhez méltó, agresszív kinézetet faragott a Genesis Coupénak, amelyhez Kei Miura japán tervező elöl 40, hátul 60 milliméterrel szélesebb sárvédő csomagja, első légterelő, hátsó diffúzor és egy hatalmas GT szárny is hozzájárult.     


A JP Edition saját stílusát kifejező Sonata modellje összeköti a los angelesi utcai művészetet az autózás rajongóival. A JP Edition Mr. 44 és Flexfit | BSCMP utcai művészekkel szorosan együttműködve olyan tuningolt autót hozott létre, amely ötvözi a teljesítményt a legújabb innovációkat felvonultató szórakozással, így a tiszta stílusú autó tükrözi az autórajongó személyiségét és életstílusát.


A szintén chicagói székhelyű és mindig a tuning határait kereső Toca Marketing Group legújabb kreációjában új magaslatokra helyezte a Genesis teljesítményét és luxusszínvonalát. Az „Acélfőnix” névre keresztelt autót alapként a Hyundai 5,0 literes V8-as motorja mozgatja, ám a Toca Garrett kettős turbójával és az ARK kipufogórendszerével 600 lóerősre tudták növelni az autó teljesítményét. A Genesis belső terét egyedi, fehér cérnával varrott fekete bőrülésekkel, szénszálas betétekkel és Rockford Fosgate hangrendszerrel dobták fel.   


Forrás: hyundainews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei