2018-ig változatlan marad a Hyundai HB20


A Hyundai Motor szerint a kizárólag Brazíliában gyártott HB20 modellt legalább 2018-ig, vagy 2019-ig változatlan formában kínálják majd Dél-Amerikában.

A Hyundai Motor egy szöuli sajtótájékoztatón bejelentette, hogy nincs szándékában változtatni a vállalat brazil termékportfólióján, így a HB20 legkorábban 2018-ban kaphat majd utódot. A vállalat Latin-Amerikáért felelős vezetője szerint adnak még elegendő időt a modellnek, mielőtt megújítanák majd.

„Úgy gondoljuk, lesz majd frissítése a HB20-nak is, ám még csak 2012-től forgalmazzuk, így szerintünk hat-hét év elegendő lesz a típusnak a piacon. Nem lesz új HB20 2018 vagy 2019 előtt” – mondta Cheong Hyung Kim.


A 2012 szeptemberében bemutatkozott HB20 gyorsan a brazil vásárlók kedvencévé vált. 2013-ban, egy évvel a bemutatását követően 122 388 eladott autóval már a nyolcadik legnépszerűbb modell volt Brazíliában. Ez a népszerűség idén is folytatódott, hiszen csak szeptemberben 9 074 darab HB20 kelt el, ami a 2014-ben értékesített eddigi 75 664 darabbal együtt már a hetedik helyre emelte a kisautót az ország autópiacán, ahol a Hyundai már 7,5 százalékos piaci részesedést tudhat magáénak.   

A brazíliai Piracicaba gyárában immár három műszakban készülnek a HB20 különböző változatai, ahol jelenleg óránként 34-36 kész autó gördül le a futószalagokról. A Hyundai nem tervezi más modellek helyi összeszerelését ebben az üzemben. „Ez a kereslettől függ. Talán a jövőben elgondolkodhatunk rajta, de jelenleg ez nincs napirenden” – tette hozzá Cheong Hyung Kim, aki azt is elismerte, az üzem még mindig nagy mértékben a HB20 sikerességétől függ.  

Forrás:economia.terra.com.br

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei