Mindhárom autó célba ért a Hyundai első évadának záró futamán


A Hyundai Shell World Rally Team sikeresen befejezte a 2014-es FIA Rali-világbajnokságának utolsó futamát, az angol Wales-ralin mindhárom Hyundai i20 WRC elérte a célt.  

Thierry Neuville szoros küzdelmet vívott a negyedik helyezésért, ami azután vált biztossá, hogy Kris Meeke vasárnap reggel defektet kapott. A belga csapat ismét remek teljesítményt nyújtott a Hyundai i20 WRC volánja mögött, a trükkös walesi szakaszokon is kihozva az autóból a maximális tartalékokat.  


„Úgy gondolom, alapjában véve elégedettek lehetünk a negyedik helyezésünkkel és a Power Stage-ért kapott két további pontunkkal” – mondta Neuville. „Ez egy kemény és csúszós szakaszokkal tarkított nehéz verseny volt mindenki számára. Nehéz volt érezni a tapadás mértékét és könnyen lehetett hibázni. Az utolsó nap a sáros szakaszokat is figyelembe véve egészen jól sikerült, megtettünk minden létezőt azért, hogy az autót célba juttassuk, ami a fő feladatunk volt. volt néhány nagy küzdelmünk, így elégedettek lehetünk a negyedik hellyel. Ezzel a ralival véget ért az debütáló évadunk, amelyben rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtunk és segítségével a következő szezonra továbbfejleszthetjük a Hyundai i20 WRC-t és a csapatot. Ezt pedig már nagyon várom.”    


Hayden Paddon hatodik WRC futamát a top tízbe kerülésért folytatott küzdelemmel fejezte be, a végén pedig csupán 5,2 másodperccel maradt le a kilencediktől. Az új-zélandi csapat igyekezett javára fordítani a háromnapos rendezvényt, hogy növeljék önbizalmukat az autóval és még több információt adjanak a csapatnak az autóról.   


„Nem tagadhatjuk le, ez egy kemény verseny volt” – mondja Paddon. „Ez a verseny teljesen különbözött a korábbiaktól, így sokat kellett tanulnunk és alkalmazkodnunk. A péntek kemény volt, de szakaszról szakaszra, napról napra fejlődtünk. A vasárnap elég rövid, de jó nap volt, amikor megmutathattuk, mennyit fejlődtünk. Az idei ralikon az volt a cél, hogy tanuljunk és tapasztalatokat gyűjtsünk és a Wales-rali sem volt kivétel ez alól. Ezzel a szándékkal úgy érzem sokat elértünk azért, hogy sikerrel zárjuk az idényt.”  


Juho Hänninennek nem volt könnyű dolga a Wales-ralin, pénteki kicsúszása után azonban a Rally 2 szabályai szerint visszatérve mindent elkövetett azért, hogy be tudja fejezni a versenyt. A finn páros végső eredménye így nem tükrözi a rali szakaszain nyújtott valódi teljesítményét, hiszen néhány remek szakaszidőt is fel tudtak mutatni.  


„Nem tudtuk igazán felvenni a jó ritmust a csúszós, saras körülmények között” – mondja Hänninen. „Ez egy nagyon nehéz verseny volt, így már az is eredmény, hogy mindhárom autót célba juttattunk. Szerencsére a Rally 2 miatt szombaton újra tudtunk indulni, azóta pedig jó időket autóztunk a kemény körülmények között is. A csapat szemszögéből nézve a célba jutás volt a feladat és az, hogy tapasztalatot gyűjtsünk a különleges feltételek között is, amit szerintem megtettünk. Ez egy értékes hétvége volt.”


A WRC naptár 13 fordulójának mindegyike kemény erőpróbát jelentett a Hyundai Shell World Rally Team számára debütáló szezonjukban, de az alzenaui csapat felnőtt a feladathoz. Habár ez még csak tanulóév volt, a csapat a Német-ralin elért kettős győzelmével letette névjegyét a versenysorozatban. A Hyundai Shell WRT idén három alkalommal – Mexikóban, Lengyelországban és Németországban – ért el dobogós helyezést, miközben 12 alkalommal értek el szakaszgyőzelmet, amellyel túlszárnyalták a a bajnokságban eltöltött első évre kitűzött céljaikat.      


„A három autós finissel elértük a célkitűzéseinket és keményen dolgoztunk azon, hogy fejlesszük a Hyundai i20 WRC autóinkat a hétvégén” – mondta Michel Nandan csapatfőnök. „Ezek a körülmények teljesen eltértek attól, amivel eddig találkoztunk a szezonban, így ez sokat segített a tanulási folyamatunkban. A 2014-es idény utolsó ralijával a tanulóidényünk sikeresen véget ért. Személy szerint nagyon büszke vagyok mindarra, amit ez a fiatal csapat idén elért. A kezdeti Monte-Carló ralitól a Német-ralin elért kettős győzelmen át egészen a walesi hétvégéig rengeteget fejlődtünk és sok eredményt értünk el. Sok tekintetben túl is szárnyaltuk célkitűzéseinket, de a legfontosabb mégis az a hatalmas tapasztalat, információ és tudás, ami létfontosságú számunkra a második szezonra való felkészüléskor. Leülünk és értékeljük ezt a teljes szezont, de a csapat és a versenyzők egész évben fantasztikusan teljesítettek és úgy érzem, nagyon boldogok lehetünk azzal, amit ilyen rövid idő alatt sikerült elérnünk.”    

Forrás: motorsport.hyundai.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei