Jövőre Kínában is bemutatkozik az új Hyundai Sonata


Korea és Amerika után 2015-ben várhatóan Kínában is megjelenik a hetedik generációs Hyundai Sonata, amelyet a hagyományokhoz híven helyben szerelnek majd össze.  

A hetedik generációs (LF) Sonata gyártásának előkészítése már idén novemberben megindul a koreai-kínai Beijing-Hyundai vegyesvállalat gyárában, az autó pedig várhatóan 2015 márciusától lesz kapható, míg hivatalos bemutatását az áprilisi Sanghaji Autószalonon tartják majd.   


Érdekesség, hogy Kínában még mindig készítik a Hyundai Sonata most leköszönt hatodik generációját, amely mellett kisebb módosításokkal a mai napig gyártják az ötödik és a negyedik generációt. Összesen tehát a Sonata három generációja készül még jelenleg is, amelynek oka, hogy az árak alacsonyabban tartásával szélesebb vásárlóréteghez jutnak el az egyes modellek. A hetedik generáció érkezésével arra lehet számítani, hogy azzal egy időben megszűnik a legrégebbi negyedik generáció összeszerelése.  


Az új Hyundai Sonata kétféle erőforrással készülhet: egy 2,4 literes 168 lóerős, vagy egy 2,0 literes turbófeltöltéses, 200 lóerős teljesítménnyel rendelkező egységgel. A piaci bevezetéskor az új modell indulóára 150 ezer jüan (kb. 6 mFt) körül lehet.  

Forrás: carnewschina.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei