Ausztráliába is megérkezett a megújult Hyundai ix35


Az ausztrál statisztikákat eddig is vezető Hyundai ix35 elérkezett félidős modellfrissítéséhez, amelynek eredményeként a finoman módosított külsőhöz új motor és javított vezethetőség társult.

A Hyundai csehországi üzeméből érkező megújult ix35 ausztrál változata is megkapta a márka új, az i40-ből kölcsönvett 2,0 literes benzines hajtásláncát, amely 163 lóerős teljesítményt és 205 Nm-es maximális forgatónyomatékot ad le. Emellett az új ix35 rendelhető a 2,0 literes dízelmotorral is, amely a középső Elite és a legjobban felszerelt Highlander felszereltséggel és négykerék-meghajtással 7,2 liter/100 km-es átlagfogyasztással dicsekedhet. Az ausztrál piacra az autó rendelhető még egy 2,4 literes benzines erőforrással is.


Az ix35 kétkerék-meghajtásos változata az új kétliteres motorral és hatfokozatú manuális váltóval rendelkező Active alapváltozata átlagosan 8,2 litert fogyaszt 100 kilométeren, míg automatával 8,4 l/100 km a fogyasztás szintje, amely 0,3 és 0,1 literes megtakarítást jelent a korábbi változatokhoz képest. A 2,4 literes benzines motorral azonban a korábbinál 0,6 literrel több üzemanyag éget el az ix35, mint a korábbi kivitel.  

A Hyundai tájékoztatása szerint a helyi igényeknek megfelelően néhány átfogó változtatást eszközöltek az új ix35 modell futóművén és kormányzásán, amely így jobban megfelel majd az ausztrál vásárlók kívánalmainak.


Az autó külsőleg alig változott, mindössze az átdolgozott fényszóróház, a fémszínű tetőtartó és az új könnyűfém keréktárcsák utalnak a módosított kivitelre. Az utastérben ezeken felül állítható hátsó üléstámlákat, jobb minőségű anyagokat találhatunk.

Korábban arról is szó esett, hogy az ix35 új változatát, vagy annak egy részét a koreai piacról szerzik be, ahol lényegesen nagyobb mértékben alakult át a modell külalakja. Erről Guido Schenken, a Hyundai Motor Australia egyik vezetője elmondta, hogy az ottani változatokat kizárólag balkormányos kivitelben állítják elő, így annak bevezetése emiatt lehetetlen a jobbkormányos ausztrál piacon.

Az új ix35 változatlan indulóáron, 26 990 dollárért vásárolható meg, ám a magasabb felszereltségű kivitelek esetén 200-400 dolláros árnövekedés tapasztalható.


Forrás: carsguide.com.au

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei