Interjú Michel Nandannal, a Hyundai Motorsport csapatfőnökével


Pontosan két hónappal a Hyundai rali visszatérése előtt az Overdrive magazinnak adott interjút a csapat főnöke, Michel Nandan.

Mostanáig elégedett vagyok, hiszen mindenki hatalmas erőfeszítéssel dolgozik, kéthetente pedig tesztelünk. Minden teszteléssel töltött napon hasznos újabb információkkal gazdagodunk, amelyekből tanulhatunk. Így úgy vélem, eddig jól haladunk.  

Végre megérkezett a FIA 2014-es versenynaptára. Jót tesz ez a Hyundainak?

Legalábbis elég ahhoz, hogy elkezdjük megtervezni a jövő évi bajnokságot. Az mindenesetre segítség, hogy nem sok ralihelyszín és időpont változott. Reméltük, hogy így lesz, hiszen a terveinkben az idei naptárat vettük alapul. Sajnálom viszont, hogy kikerült Görögország. Az Akropolisz rali mindig is része volt a bajnokságnak, amely mindig különleges volt. Lengyelországról viszont nem sokat tudunk.  

Elégedett az eddigi tesztekkel?

Még mindig nem sikerült megfelelő tartóssági tesztet végeznünk. Csináltunk néhány hosszú távú és kemény tesztet, de igazi tartóssági próbát, vagyis 30-40 km folyamatos nehéz körülmények közötti tesztet nem végeztünk még.


Mit tudnak még az év vége előtt tenni, hiszen a homologizációs eljárás hamar itt van?

Úgy vélem, nem tudunk már sokat tenni. Minden egyes teszttel megpróbálunk még több kilométert megtenni, de ez nehéz. Ezen nem volt lehetőségünk Európán kívül tesztelni.

Van lehetőség téli tesztelésre?

Megpróbálunk Svédországban tesztet végezni. Ez elég bonyolult, mivel ha decemberben szeretnénk tesztelni, nem biztos, hogy találunk havas területet, illetve az időjárási körülmények is eltérőek lehetnek. Így ez csak a szerencsén múlik. Az már biztos, hogy a jövő év lesz az igazi teszt számunkra. Akkor lépésről lépésre, versenyről versenyre kell a teljesítményünket fejlesztenünk és ezenkívül remek visszajelzést kaphatunk a 2015-ös szezonra szánt autóhoz.


Dolgoznak már a 2015-ös új autón?

Nem kezdtünk még neki. Nem tudom, mikor leszünk készen. Van néhány dátum a fejemben, de előbb meglátjuk, hogyan haladunk a fejlesztéssel.

Mennyire hasonlít majd a 2014-es és a 2015-ös autó?

A 2015-ös autó tervezését teljesen új lappal indítjuk. Meglátjuk, hogy ez már egy 2014-es modellre építkező autó lesz-e.


Mivel két tesztcsapat kétféle autót tesztel, lehet, hogy a második már a 2015-ös autó lesz?

Nem, ez ugyanaz a csapat, de talán a tesztcsapat lesz kicsit nagyobb.

Miért döntött a Hyundai a 2014-es idényben az i20 mellett?

A döntést Koreában még azelőtt meghozták, hogy az európai csapat felállt volna. Azért választották, mert kicsi, viszont ideális a mérete. Arról azonban még nem született döntés, hogy a 2015-ös autó milyen modellből készül majd.

Ha szabad kezet kapna, más modellt választott volna?

Nem hiszem. Az autó kifejezetten kompakt.


Két autó lesz a 2014-es WRC eseményeken, vagy több?

Két autóval kezdünk, de később egy harmadik is elképzelhető. Megnézzük a lehetőségeket. Nincs arra esély, hogy a harmadik autót Európán kívül futtassuk. Majd ha képesek leszünk építeni egy harmadik autót, visszatérünk az ötletre.

Figyelembe véve a 2014-es autó rövid versenyéletét, valójában hány autó készül belőle?

Terveink szerint legfeljebb nyolc autót építünk a 2014-es modellből, beleértve a tesztautókat is. jelenleg két tesztautónk van. Akkor lehet további autónk, ha van egy második B csapatunk.  

Tekintettel a rengeteg őrült FIA ötletet, mit gondol ezekről?

Nem vagyok híve annak pl. hogy a ralit csak vasárnap rendezzék. Nem hiszem, hogy erről szólna a rali. Persze az jó ötlet, hogy az emberek minél többet ismerjenek meg a raliból a tévén keresztül, de nem hiszem, hogy az irány megfelelő.


Meddig lesz a WRC biztos része a Hyundai csapat?

Úgy gondolom, a Hyundaiban jóval több van, de a jelenlegi feltételek mellett három évig biztosan, tehát 2014, 2015 és 2016-ban biztosan ott leszünk a raliban. 2017-ben kezdődne a további három éves ciklus, amennyiben a szabályok időközben nem változnak. A VW és a többiek új autót is új autót építenek a 2015-től kezdődő három éves periódusra.  

Forrás: overdrive.in

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei