Malajziában is bemutatkozott a Hyundai i40 és a frissített Tucson


A Hyundai a malajziai Kuala Lumpurban megrendezett nemzetközi autókiállításon bemutatta az i40 modellsorozatot, valamint a Tucson új változatát, amelyek mellett a márka egy koncepciója is látható volt a márka standján.

A Hyundai az i40 bevezetésével kiterjeszti jelenlétét a középkategóriában, hiszen az új modell mellett továbbra is forgalmazzák a Sonatát is. Mivel az új modell ára kissé magasabb, így a forgalmazó szándéka szerint az i40 egyértelműen magasabb pozíciót tölt be a Hyundai kínálatában, amely ráadásul modernebb 2,0 literes, 176 lóerős motorjával, bőségesebb felszereltségével és európai formatervével komoly alternatívát jelenthet a Sonatának.


Az i40 mellett itt mutatkozott be először az országban a felfrissített Tucson, amely néhány külső kozmetikai változtatás mellett megkapta a Sonatában már korában bevezetett hengerenkénti befecskendezéses 2,0 literes Nu egységet. Emellett továbbra is a kínálat része marad a 2,4 literes változat is. A három kivitelben elérhető új Tucson alapfelszereltségéhez tartoznak a projektoros lámpák, LED menetfények, első-hátsó ködlámpák, valamint a dupla légzsák. Emellett pluszpénzért akár kulcsnélküli rendszer, navigáció, oldal- és függönylégzsákok és stabilitás kontroll is kapható az autóhoz.


A két újdonság mellett a Hyundai stand egyik fontos látványosságai között ott volt az i-oniq koncepcióautó, a második generációs i30 és a Veloster Turbo is. E két utóbbit azonban egyelőre nem forgalmazzák Malajziában, ám a mivel a szalonon már megkezdték a két autóra vonatkozó előfoglalások gyűjtését, így erre a közeljövőben mindenképpen sor kerül majd.

Forrás: autoworld.com.my

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei