Már épül a Hyundai negyedik kínai gyára


A Hyundai bejelentette, hogy a kínai Hebei tartományban letették a vállalat negyedik autógyárának alapkövét, amely újabb lendületet adhat a márka eladásainak a világ legnagyobb autópiacán.

Az alapkőletétel alkalmából rendezett ceremónián részt vett a Hyundai alelnöke, Eui-sun Chung, valamint nagyjából 600 vendég, köztük Zhang Gong, Peking alpolgármestere, Zhang Jiehui, Hebei tartomány helyettes kormányzója és Xu Heyi, a Beijing Automtive Industry Group elnöke. A gyárat egy Cangzhou városa melletti 474 hektáros területen húzzák fel, ahol a 2016-os megépülést követően évente 200 ezer új járművet szerelnek majd össze, de a tervek szerint ennek mennyisége 2018-tól 300 ezerre nőhet.

A Hyundai első gyárát 2002-ben építette Pekingben, amelyet azóta két további üzemmel bővítettek. A vállalat még az idei év második felében megkezdi egy további gyáregység építését a kínai Csungking városa mellett is. Ha mindkét új gyár elkészül, a Hyundai teljes éves kapacitása a mostani 1,79 millióról 2018-ra 2,54 millió darabra emelkedik.      


„Nagyon örülünk, hogy ezt a gyárat Cangzhouban építhetjük fel, ahol ez új lendületet ad a gazdasági fejlődéshez” – mondta Chung. „Alig várom, hogy kínai partnereinkkel közösen új fejezetet nyithassunk a Hyundai Motor csodájához.”

A vállalat agresszívan bővíti kapacitásait Kínában, mivel a máris a világ legnagyobbjaként számon tartott autópiac az előrejelzések szerint tovább bővül a jövőben. Kínában tavaly nagyjából 17 millió új autót talált gazdára, amely a becslések szerint 2018-ra eléri az évi 23,31 milliót. Hebei Kína új gazdasági növekedési területe, ahol a kormányzat mellett a helyi vállalkozások is hatalmas összegeket fektetnek be repülőterek, vasutak, közutak és más infrastruktúra fejlesztéseibe.   


A Hyundai szerint új gyáruk a meglévő pekingi üzemeikkel szinergiában működnek majd, hiszen a település csupán 215 kilométerre fekszik a fővárostól. A város emellett Tiajin kikötőjéhez is közel van, ahol a vállalat logisztikai központja található. A logisztikai infrastruktúrának része öt vasúti fővonal, amely mellett hét autópálya is megfelelő környezetet teremt a vállalatok számára.

Amennyiben a dolgok a tervek szerint haladnak majd, a vállalat tervei szerint 10 százalékos piaci részesedést tud majd elérni Kínában, amellyel a Hyundai benne lehet a három legnagyobb kínai autómárka között és olyan riválisokkal versenghet, mint a Volkswagen vagy a General Motors.


A Hebei gyár igen lassan jutott el az alapkőletételig, mivel a kínai kormányzat – amely 2014 márciusában írta alá a megállapodást a Csungking gyárról – aggodalmát fejezte ki az autótermelés túlkínálatával kapcsolatban és emiatt késleltette a döntést. Kína elnökének, Xi Jinpngnek tavaly júliusi koreai látogatásán Dél-Korea elnöke, Geun-hye Park és kormányzata nyomására döntöttek végül a gyár engedélyezéséről.   

Forrás: koreajoongangdaily.joins.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei