Malajziában él tovább a Hyundai Tucson


Utódjának bemutatásával egy időben a Hyundai malajziai képviseletének helyi üzemében megkezdődött a második generációs Tucson modell összeszerelése.

A Hyundai-Sime Darby Motors (HSDM) bemutatta a Hyundai Tucson modell helyi összeszerelésű, ún. CKD változatát. A malajziai Kulim városában működő Inokom autógyárban készülő új C kategóriás terepjáró ára a koreai importmodellel szemben így 10 százalékkal csökkenhetett. Az autó így sem lett sokkal olcsóbb, a kétliteres benzinmotoros Tucson Elegance kivitel alapára mostantól 116 677 maláj ringgit, azaz 9 millió forint,, míg a legjobban felszerelt Sport változatért 133 677 ringgittet, vagyis 10,3 millió forintot kérnek.  


Korábban létezett a modellből egy 2,0 Executive Plus és egy 2,4 literes benzinmotorral szerelt változat is, ezek azonban a továbbiakban már nem elérhetőek. Az alapfelszereltség a gyártás beindulásával nem sokat változott, vagyis továbbra is 17 collos alufelnikkel, első-hátsó ködlámpákkal, kormányról vezérelhető audiórendszerrel és automata fényszórókkal szerelik fel az autókat.


Az alapfelszereltségből ugyan kimaradt a bőrözött kormánykerék, helyére lágy PVC anyagú került, a helyi Tucson a bőrkárpitozáson felül viszont megkapta az európai kivitelek LED menetfénnyel felszerelt első lámpatestjeit. A Sport változat ezeken felül első parkolóradarokat, panoráma napfénytetőt, kulcsnélküli rendszert, érintőképernyős navigációt, valamint első-hátsó parkolókamerákat is kapott. A biztonságról az Elegance két első légzsákja mellett a Sport kivitelben már hat légzsák, valamint menetstabilizáló, visszagurulás-gátló is gondoskodik.   


A motorháztető alatt nem történt lényeges változtatás, a Hyundai Tucson helyi változatát továbbra is egy 2,0 literes 158 lóerős és hengerenkénti befecskendezéses benzinmotor mozgatja, amelynek 192 Nm maximális nyomatékát is az első kerekekre juttatja. A motorhoz a Hyundai saját hatfokozatú automata váltóját kapcsolták. Korábban csak a 2,4 literes változathoz volt elérhető az összkerékhajtás, ez mostantól értelemszerűen megszűnt.

A négyféle alapszínben és ugyanennyi metálfényezéssel kapható Hyundai Tucson modellhez a HSDM öt éves, vagy 300 ezer kilométeres garanciát ad.

Forrás: paultan.org

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei