Ausztráliába Turbo nélkül érkezett a megújult Hyundai i30


A Hyundai immár Ausztráliában is bevezette az átszabott i30 modellkínálatát, amely elsősorban felszereltségében újult meg, a Turbo változat azonban itt nem lesz elérhető.

A Hyundai új kompakt modellje i30 Series II néven lépett színre Ausztráliában, ahol már az Active alapváltozatban 7 légzsák, kitörésgátló, 5 collos érintőkijelzővel felszerelt tolatókamera és hátsó parkolóradarok, hat hangszórós médiarendszer, sebességszabályzó, négy elektromos ablak, manuális klíma, fedélzeti számítógép és akár három, öt vagy hét villantásra képes komfort irányjelző is helyet kapott. A Hyundai szerint az eladások felét az erre épülő Active X modell teszi majd ki, amelyben a fentieken túl 16 collos alufelni, bőrbelső, fémhatású belső kilincsek is megtalálhatóak.


A korábbi Elite változat helyét a sportosabb küllemű SR modell vette át, amely alacsonyabb árához kevesebb alapfelszereltséget – LED-es nappali menetfények, 17 collos alufelni, sportos első hűtőrács, hátsó diffúzor, 7 collos érintőkijelző, automata fényszórók, stb. – tartalmaz. Az SR Premium csúcsverzióban már többek között xenonlámpákat, elektromos rögzítőféket, fűtött-hűtött első üléseket és panorámatetőt is kapnak az ügyfelek.


Az SR modellekhez az alapverzió 1,8-asával szemben továbbra is megtalálható a 2,0 literes GDI benzinmotor, de emellett megmaradt a kínálatban az 1,6-os dízelváltozat is, amelynek teljesítményét 136 lóerőre növelték meg. Ehhez a motorhoz egyedüliként kínálják a Hyundai saját 7DCT duplakuplungos automatáját, a többi változatnál megtartották a hatfokozatú manuális, illetve automatikus váltóját.     


Habár az ausztrál piacon igen kedveltek a kompakt modellek sportváltozatai, a Hyundai ennek ellenére mégsem tervezi, hogy bevezetné itt az idei Genfi Autószalonon bemutatott i30 Turbo modelljét. Az egyedül a cseh gyárban készülő újdonság ugyanis az ausztrál dollár euróhoz viszonyított gyenge árfolyama miatt csak veszteséggel kerülhetne piacra, amit a Hyundai Australia nem tudott bevállalni.


John Elsworth, a Hyundai Motor Australia ügyvezetője szerint csak nagyon drágán tudnák a sportmodellt kínálni. „Ezért nem jön a Turbo. Nem tudjuk Európából elérhető áron elhozni.” Az i30 Turbo elsődlegesen háromajtós változatban készül, de gyártanak belőle ötajtós kivitelt is, amely éppen megfelelne az ausztrálok ízlésének.


Elsworth azt is megerősítette, hogy az új kivitelből nem lesz háromajtós változat, amelyet a típus bevezetésekor egy rövid ideig belépőmodellként kínáltak. „Több mint egy éve nem rendeltünk ilyen autót. Úgy találtuk, nagyon nehéz pénzügyileg kihoznunk az autó árát, mivel az is Európából érkezik hozzánk” – mondja Elsworth. „Mivel az autót a koreai gyártású ötajtós alá kellett pozicionálnunk, olcsóbban kellett adnunk.”


Forrás: caradvice.com.aucaradvice.com.au

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei