Nem a pénzügyi helyzet miatt késik a Hyundai új WRC autója


A Hyundai Motorsportnál határozottan tagadják, hogy az új i20 WRC modell bemutatásának elhalasztása mögött a vállalat pénzügyi helyzete állna.  

Miután nemrég bejelentették, hogy a Hyundai motorsportrészlege csak a jövő évi szezonnyitó futamra készül el az új generációs i20 alapjaira épített versenyautóval, olyan pletykák kaptak szárnyra, amely szerint a döntés hátterében az anyavállalat pénzügyi korlátozásai miatt kényszerültek erre a lépésre. „Nem hiszem, hogy kétséges volna a jelenlegi költségvetés, de történtek tárgyalások a Koreából Németországba történő pénzmozgások módjáról és sebességéről” – állítja egy csapathoz közeli forrás.      

Michel Nandan csapatfőnök határozottan cáfolja az ilyen típusú találgatásokat. „A döntés hátterében egyáltalán nem a csapat pénzügyi helyzete állt, hanem az utcai autók termelési előirányzatához kapcsolódó homologizációs probléma” – mondja. A csapat ugyanis hiába jár előrehaladott állapotban a háromajtós i20 WRC fejlesztésével, ebből a típusból eddig csak 7 ezer darab készült a WRC szabályaihoz szükséges 25 ezer helyett, így a Hyundainak nem maradt más választása, mint az ötajtós kivitelt fejleszteni és a homologizáltatni.


A szeptemberben megkezdett háromajtós versenyautó tesztelése Nandan szerint egyáltalán nem volt hiábavaló és szerinte az így kapott fél év több időt ad a Hyundai számára, hogy már a színrelépéstől nyerő pozícióba kerüljön az új autó. „A háromajtós gyakorlatilag megegyezik a mi 2016-os autónkkal” – mondja. „Vagyis rengeteg dolgot továbbviszünk majd – hiszen ugyanaz a padlólemez. Mechanikusan is egyezik a két autó, csak a karosszérián kell még dolgoznunk. Jóval gyorsabb lesz, ha elkészül. Most több időnk van tesztelni, így tovább finomíthatunk rajta.”

A Hyundai vadonatúj i20 WRC versenyautója a januári Monte-Carlo ralin debütál, ám csupán egyetlen szezont lesz képes lefutni, mielőtt az új 2017-es technikai szabályozások életbe lépnének. Az így egyetlen szezonra szükséges befektetés mértékéről szólva Nandan elmondta, ez a negatív oldala a döntésnek. „Ez annyit jelent, hogy a hatalmas befektetést csak egy évre elegendő, de rendben, ezen nem tudunk változtatni. Még mindig lehetséges, hogy 2017-ben is lehet majd versenyezni a 2016-os WRC autóval, de nem hiszem, hogy ez a mi szellemiségünket tükrözné.”    


A Hyundai mindig is olyan pozícióba helyezkedett, amely szerint a négy év során három autót fejlesszen ki és építsen meg, de az eredeti tervek szerint a tavalyi eredeti i20 modellt ebben a szezonban váltotta volna fel az új verzió, a következő modell pedig 2017-ben érkezett volna. Nandan szerint a 2017-es szabályrendszer segítheti a Hyundai fejlődését. „A gyártók nagyjából azonos szinten állnak és a megállapodás lényege, hogy a 2017-es szabályozás folytán a legtöbbet megtartsuk a jelenlegi autónkból, amit lehetséges. Persze ez segít nekünk, hiszen a jövő évi autó és a 2017-es verzió közötti különbség nem lesz olyan nagy, így pedig számos 2016-os alkatrészt is be tudunk majd építeni.”  

Forrás: autosport.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei