Dubaiban gyűltek össze idén a Hyundai vezetők


A Hyundai Motor importőreinek vezetőit idén Dubaiban hívta össze, ahol egy négynapos konferencián osztották meg egymással értékesítési céljaikat.

Dél-Korea vezető autógyártója már 2001 óta minden második évben külföldön, stratégiailag fontos térségben tartja találkozóit, ám ez az első olyan alkalom, amikor az összejövetel színhelyéül a Közel-Keletet, azon belül is az Egyesült Arab Emirátusokat választották. A vállalat szerint a döntés jelzi az igen gyorsan növekvő régió piaci szerepét, amely ezzel immár Kína, az USA és Korea szintjére ért fel. A négynapos találkozón a vállalat 300 fős vezetősége mellett részt vesz Eui-sun Chung alelnök, valamint 120 ország – köztük Magyarország – disztribútorainak képviselői is.    

„A vállalat bemutatta azon vezetői stratégiáját, amelynek célja a globálisan kitűzött 4,36 millió autó értékesítése” – áll a Hyundai közleményében. „Azért döntöttük el, hogy a találkozót Dubaiban tartjuk, mert erősíteni szeretnénk versenyképességünket a gyorsan növekvő közel-keleti piacon és éppen ezért számunkra nagyon fontos régió ahhoz, hogy fejlesszük világszintű teljesítményünket.”  


A Hyundai Motor tavaly összesen 327 951 autót értékesített a Közel-Kelet 12 országában, amely a legjobb eredmény a vállalat 1976-os piacra lépése óta. Az értékesítési rangsort 92 ezer darabbal az Elantra és az Accent 78 ezer darabbal vezeti, de Santa Féből is 36 ezer példány talált gazdára, amely 28,7 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi eredmény.

A Közel-Kelet ezzel az eredményével a Hyundai 4,27 milliós 2014-es eredményének 7,7 százalékát teszi ki. A Kia Motors 194 529 darabos eredményével együtt a Hyundai csoport 2013-ban 522 480 eladott autójával a közel-keleti régióban 23,3 százalékos piaci részesedést tudtak megszerezni, amellyel a második legnagyobb globális autómárkává váltak itt.


A találkozón az alelnök, a csoport elnökének fia egy olyan tervet készített elő, amelynek segítségével elérhető a vállalat idei értékesítési célja. „A vállalat tisztában van azzal, hogy a gazdasági problémák miatt önök közül sokan nemrég kemény időszakon mentek keresztül” – mondta Chung. „Szavamat adom, hogy a legtöbb támogatást megadjuk ahhoz, hogy elérjük az idei eladási céljainkat és hosszú távú értékesítési stratégiánk továbbra működni fog.”  

Az eladási elképzelés mellett Chung egy sor intézkedési tervet is bemutatott, amelyek között csak az egyik az üzemanyag-hatékonyság 25 százalékos csökkentése 2020-ig, valamint a környezetbarát autók fejlesztésébe fektetett tőke növelése. A vállalat emellett bejelentette, hogy hatezer kereskedését és bemutatótermét is fejleszti 2018-ig.   


A Közel-Kelet a Hyundai csoport más vállalatai számára is fontos régió. A csoport bővíti építkezési üzletágát, a Hyundai Engineering & Construction jelenleg ugyanis mintegy 30 projektben vesz részt több mint 20 milliárd dollár értékben Szaúd-Arábiában, az Emirátusokban, Katarban, Kuvaitban és más országokban. Amennyiben Irán és az Egyesült Államok közötti nukleáris tárgyalások lezárulnak, az további üzleti lehetőségeket ad a csoport vállalatai számára.  

„Ha ismét megnyílik az iráni piac, az egyértelmű lökést ad a Hyundainak, amely évente átlagosan 20 ezer új autót tudott értékesíteni ott 2011-ig” – mondta Hwang Kwan-sik, a Hyundai Motor szóvivője.  
A csoport acélvállalata, a Hyundai Steel egy 290 ezer tonna acél szállítására vonatkozó tender megnyerését követően 2011 óta igen magas hozzáadott értéket képviselő acélt szállít az Egyesül Arab Emirátusok számára. A vállalat az olajfúró tornyok építéséhez használt acél minőségének javítása által további bővülésre törekszik.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei