Új Hyundai kisautók mutatkoztak be Algériában


A Hyundai algériai képviselete az idei Algír Autószalonon bemutatta az Xcent és az új i20 modelleket, amelyek a következő hónapokban érkeznek az országba.

Mint arról korábban már beszámoltam, Algéria az utolsó olyan ország a világon, ahol az 1999. óta forgalmazott Accent LC modell 2016 elejéig még kapható. A Hyundai Motor Algeria azonban ezzel párhuzamosan már gondol a jövőre, így most, az immár 18. alkalommal megrendezésre került Algír Autószalonon bemutatta az Xcent kompakt limuzint.  


A korábban bemutatott Grand i10-re épülve az Xcent először Indiában mutatkozott be tavaly év elején. Az új modell négy méternél rövidebb hossza miatt kedvezőbb adóbesorolási kategóriába kerül Indiában, legnagyobb konkurense pedig a Suzuki Swift négyajtós Dzire változata. Az Algériában most bemutatkozó típus első példányai júniusban érkeznek az országba kétféle felszereltségi szinttel, ennek részleteit azonban egyelőre nem árulták el.


Az Xcent mellett ugyanitt bemutatták a vadonatúj i20 kisautót is, amely az év második felétől lesz kapható az afrikai országban. A tavaly ősszel bemutatott kisautó jelenleg kétféle változatban kapható a világpiacon: Törökországban az európai piacokra, míg Indiában a helyi autópiac mellett a Közel-Kelet, Ázsia és egyéb fejlődő piacok számára Elite i20 néven gyártják a típust.


A két változat azonos padlólemeze miatt azonos a tengelytáv és a szélesség, különbségek a hosszúságban és a magasságban vannak. Az Elite i20 50 mm-rel rövidebb és 31 mm-rel magasabb, hogy ezzel jobban megfeleljen a fejlődő országok útviszonyainak. Amennyiben beindul az algériai forgalmazás, az i20 várhatóan indiai forrásból érkezhet, mozgatásáról pedig egy 1,2-es, 82 lóerős benzinmotor gondoskodhat és az autó maximum egy vagy két színben lesz kapható.  

Forrás: autoalgerie.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei