Öt év múlva jöhetnek az autonóm Hyundai modellek


A Hyundai Motor bejelentette, hogy 2020 után különböző fázisokban kívánja forgalomba hozni autonóm járműveit, amelyektől a kényelem mellett a biztonság további fokozására számítanak.

A Hyundai Motor szerint az úgynevezett autópályás vezetőtámogató rendszereket az idei év második felétől szereli be modelljeibe, amely első alkalommal kerül bele egy koreai gyártású gépkocsiba. A HDA névre keresztelt rendszer a sávon belül tartja az autót és biztonságos követési távolságot az előtte haladó autó mögött, valamint a navigációs rendszer figyelmeztetéseket ad az éppen aktuális sebességkorlátozásokról.

A rendszer célja, hogy a vezető képes legyen megbirkózni a különböző közlekedési szituációkkal. Az első autó, amelyet ilyen rendszerrel szerelnek fel, az új Equus lesz, amelyet a vállalat szerint az idei év második felében mutatnak majd be. 


A Szöultól délre, Songdo városában megtartott demonstráció alkalmával a Hyundai Motor bemutatta a közlekedési dugótámogató rendszert is, amelynek segítségével a vezető könnyedén eligazodhat a zsúfolt közlekedési környezetben. A rendszer egyik funkciója tartja a beállított követési távolságot, a sávon belül tartja az autót, de azonosítja az autó előtt felbukkanó egyéb akadályokat is. 

Ezen vadonatúj technológiákra alapozva a Hyundai 2020-tól fokozatosan bevezeti az átfogó autonóm vezetési rendszereket, amelyek számos közlekedési szituációban maximalizálják a vezetők és utasainak biztonságát.


A technológiát a Hyundai Mobis leányvállalata fejleszti, amely a 2013-as 24,68 milliárd dolláros eredményével az autóipari beszállítók ranglistájának hatodik helyén áll. Shin Kwang Keun, a Mobis fejlesztője szerint a fejlett dugótámogató rendszer bevezetése csak két év múlva lehetséges, amelynek oka a rendszer költsége.

Az új rendszer központi része a lézerszkenner és a kamera, amely az autó előtti területet pásztázva 40 kilométeres sebességig működőképes. A szkenner ma még csak igen drágán állítható elő, ám Shin szerint a költségek a technológia tömegtermelésével gyorsan csökkenni kezdenek majd. A szenzor a biztonsági rendszer legnagyobb költségtényezője, amelynek ára évente 10-20 százalékot is esik. 

A Hyundai egyelőre a középkategóriás Sonata modellnél kisebb autókba nem kívánja bevezetni új technológiáit, ott sem lesz alapfelszereltség, csak rendelhető opció. Ám a vállalat arra is felkészült, hogy amennyiben a szabályozási környezet azt kívánja, akár minden járművét el tudja látni ezekkel a rendszerekkel. Shin szerint az új Elantra modell esetében piaconként eltérő lesz a technológia bevezetése.   


Korábban a Hyundai Motor azt is bejelentette, hogy 2018-ig csaknem 500 milliárd forintot fektet be az „okosautók” fejlesztésébe és több ezer kutató és fejlesztő alkalmazásával fejlesztik ezt a területet. A HDA rendszer egy ilyen lépés a következő generációs „okosautók” létrehozására. „Célunk, hogy 2015-től részben automata, 2020-ban fejlett automata rendszereket kínáljunk, 2030-ban pedig már teljesen automatikus rendszerek állhatnak rendelkezésünkre” – mondta a Hyundai Motor egyik vezető képviselője az eseményen.



Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei