A Hyundai Terméklendület programja rekordnegyedévet hozott


Nemcsak a márciusi, de egész negyedéves eredménye alapján is kiemelkedő a Hyundai eddigi 2015-ös teljesítménye.   

Az ACEA autóipari szervezet által nyilvánosságra hozott adatai szerint a Hyundai Motor minden idők legmagasabb újautó-eladási eredményét könyvelhette el 2015 márciusában. A márka emellett az új modellek iránti erős keresletnek köszönhetően a valaha regisztrált legjobb első negyedéves eredményét érte el.

A Hyundai eladásai a múlt hónapban 17,7 százalékkal haladták meg a tavalyi év azonos hónapjában regisztrált mennyiséget, amely összesen 55 733 darab eladott autót és 3,4 százalékos piaci részesedést jelent a Hyundai Motor számára Európában. A januártól márciusig tartó, három hónapos időszakban 9,7 százalékkal nőttek az új autó forgalomba-helyezések: a 119 855 darab eladott gépkocsi 3,3 százalékos piaci részesedésnek felel meg. Eközben a teljes európai újautó-piac 10,8 százalékkal nőtt márciusban, és 8,5 százalékkal az év első negyedévében.


Az első negyedév során az új generációs i20-as iránt mutatkozó, kiemelkedő kereslet nagyban javította a márka teljesítményét. Az i20 eladásai az előző év azonos időszakához képest 31 százalékkal emelkedtek; ez a legmagasabb arány a Hyundai közelmúltban bevezetett vadonatúj, illetve frissített modelljei sorában. Az ix35 megőrizte pozícióját, mint a Hyundai egyik legkeresettebb modellje, 2014 első negyedévéhez képest 20 százalékkal növelte eladásait. 

„Az európai újautó-piacon továbbra is rendkívül kemény a verseny, így a Hyundai a továbbiakban is az új termékek bevezetésén, illetve a meglévő modellek tökéletesítésén alapuló, fenntartható fejlődésre törekszik.” – mondta Thomas Schmid, a Hyundai Motor Europe ügyvezető igazgatója. „Az új generációs i20 rendkívül jól rajtolt el a piacon. Idén további kedvező eredményekre számítunk, hiszen 2015 során modellpalettánk 80 százalékát lecseréljük.”


Az új generációs i20 mellett a Hyundai Motor számos további új modellt vezet be az európai piacon 2015 első félévében, az új generációs i20 Coupe modelltől kezdve az új ix20 és i30 típusokon át az új i40-ig.

Forrás: Hyundai Hungary

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei