Fontolóra veszik a Hyundai Santa Cruz sorozatgyártását


A Hyundai Motor egyik vezetője nemrég úgy nyilatkozott, a Santa Cruz modell annyira tetszett a közönségnek, hogy a koreai vállalat komolyan elgondolkodott egy platós teherautó gyártásán.

A Reutersnek nyilatkozott nemrég Park Byung-cheol, a Hyundao Motor fejlesztési igazgatója, aki elmondta a riportereknek, hogy habár valóban fontolgatják egy platós kisteherautó gyártását, a dolgok jelenlegi állása szerint ez „nehézségekbe ütközik”, de ennek részleteire nem tért ki.   


A Hyundai a 2015-ös Detroiti Autószalonon mutatta be a Santa Cruz tanulmányát januárban. Az autót nagyrészt pozitívan fogadta a közönség, több magazin szavazást is rendezett arról, hogy a vállalatnak gyártania kellene egy ilyen típust. Ha ugyanis a vállalat tényleg megvalósítja a Santa Cruz tanulmányt, az főként az Egyesült Államok piacán számíthat sikerekre.

Az Államokban tavaly 6 százalékkal 16,5 millió darabra nőttek az eladások, amelyek nagy része pickup kisteherautókból, szabadidő-járművekből tevődött ki. Ez utóbbiak eladási eredménye 10 százalékkal 8,6 millióra emelkedtek, míg a személyautókból csak 2 százalékkal többet, 7,9 millió darabot vásároltak. A legnépszerűbb pickup a Ford F-szériája, ezt követi a Chevrolet Silverado és a Ram 1500-3000 modellek.  


„Ebben a pillanatban 265 különböző modell kapható az Egyesült Államok piacán, ám egyikük sem hasonlítható a mi modellünkre” – mondta a Hyundai képviselője a Santa Cruz tanulmányról. A koncepcióautó egy kétliteres, 190 lóerős dízelmotorral rendelkezett és platós kialakítása ellenére a vállalat szerint akár öt fő részére is kényelmes elhelyezést biztosít.

Habár a koncepciót az új Tucson padlólemezére építették, a pickup teherautók különleges építésmódja miatt egy esetleges szériaváltozat már nagyobb merevségre és teherbíró képességre lenne szüksége. Ehhez azonban jelenleg a Hyundai nem rendelkezik megfelelő padlólemezzel, vagyis azt előbb ki kellene fejleszteniük, amely rengeteg pénzt, energiát és időt igénylő feladat. Valószínűleg erre utalt a Hyundai fejlesztési igazgatója is. 


Abban az esetben, ha valóban megvalósul a tanulmány, a Santa Cruz formáján viszont már nem kellene sokat változtatniuk ahhoz, hogy megfeleljen a vállalat „Modern Precizitás” formanyelvének. A vonzó kialakításhoz máris megtalálhatóak a Hyundai egységes elemei, így a hatszögletű hűtőmaszk, a hátrafelé ívelő fényszórókkal, alattuk pedig a légbeömlőkkel és ködlámpafészkekkel.  

Hátrafelé haladva megtalálhatjuk majd a kisteherautókra jellemző szokásos elrendezést, a kabin mögött függőlegesen leválasztott platóval, de a formatervezők a tradicionális formavilág mellett itt talán megtartják a Santa Cruz szépen kialakított C oszlopát is.  


A szériaváltozat amerikai megjelenésével szinte biztosan kínálnak majd benzines motorokat, amelyhez jó alapot nyújthat a Sonatában dolgozó 2,0 literes turbómotor, a gazdaságosságos üzemet pedig akár a már beharangozott „e-AWD” hibrid összkerékhajtási rendszer is biztosíthatja. A motor erejét hatfokozatú manuális mellett a Tucsonban bemutatott vadonatúj hétfokozatú duplakuplungos automatika is az útra viheti.    

Miközben pedig elsősorban Amerikai tűnik ezen modell célpiacának, az új modell jól teljesíthetne a világ más részein, így Európában és Ázsia egyes részein is. A Toyota Hilux, a Ford Ranger, a Mitsubishi L200 és a Nissan Navara által dominált kisteherautók piacán ezekben az országokban is lenne keresnivalója a Hyundai újdonságának.

Forrás: mlive.comcarscoops.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei