6,49 millió forinttól már itthon is kapható a megújult Hyundai i40


A megújult i30 után immár az átdolgozott i40 is rendelhető a hazai Hyundai kereskedésekben, amely megújult külső megjelenése mellett fejlettebb műszaki tartalommal érkezik hazánkba.

A Hyundai formai megújulásának egyik szimbólumává vált a kifejezetten az európai piac igényeinek figyelembevételével, a Sonata alapjaira épített középkategóriás i40, amely 2011-ben elsőként kombi változatban jelent meg, a piacon majd néhány hónappal később érkezett csak meg a limuzin kivitel.


A Hyundai fejlesztői jelentősebben átdolgozták az immár négyéves formatervet, mint azt az i30 esetében tették, így az i40 a márka egységes, hangsúlyosabb hűtőmaszkja mellett új lámpatesteket és átdolgozott lökhárítókat is kapott. A hátsó lámpákat ugyan megtartották, oldalról azonban az újratervezett mintázatú felnik árulkodnak az újdonságról.


A belső térben sem történtek forradalmi változások, annál inkább a technológiában, ahol a legnagyobb fejlesztés egyértelműen a Hyundai első, saját fejlesztésű duplakuplungos hétfokozatú automata váltója, amely a 141 lóerősre izmosodott 1,7-es dízelmotorhoz rendelhető, 650 ezer forintos felárral. Az erősebbik dízelmotor lőerőbővítésén túl a 2,0 literes benzines teljesítménye 166 lóerőre csökkent és persze a többi erőforráson is finomítottak egy keveset, hogy megfeleljenek az Euro6 normáknak.     


Az új i40 akciós alapára limuzin kivitelben is átlépi a hatmilliós határt, egészen pontosan 49 ezer forinttal, míg a kombiért legalább 6,4 millió forintot kérnek a kereskedők. A bőséges alapfelszereltséghez olyan tételek tartoznak, mint a hét légzsák, a menetstabilizáló, az elektromosan állítható és fűthető, irányjelzővel felszerelt külső tükrök, a négy elektromos ablakemelő, a bőrkormány, az automatikus fényszóróvezérlés, vagy épp a kormányról is vezérelhető hathangszórós rádió-CD. Dicséretes, hogy a korábbi trenddel szakítva már a Life alapszinten is szükségpótkereket adnak a defektjavító helyett, de immár széria a LED-es hátsó lámpatest és a hangvezérléses Bluetooth kihangosító is.


A Comfort szinten már alapból 16 collosak a könnyűfém keréktárcsák, immár LED világít az első ködlámpában, elektromosan behajlanak a külső tükrök, de hátul sötétített, hővédő üvegezés, első-hátsó parkolóradarok, elektromos ülésállítás, kétzónás automata klíma, hűtött kesztyűtartó, jégmentesítővel és esőérzékelővel ellátott szélvédő, sebességszabályozó és a kombi esetén a csomagtérből is lehajtható hátsó üléstámlák is járnak a 600 ezer forintos felárért.


A korábbi Style kivitelt váltó, további 800 ezer forintos (1,6 GDI motorral 650 ezer Ft) költséggel megvásárolható Premium kivitel leginkább krómozott hűtőmaszkjáról ismerhető fel, ellátmányában pedig a fentieken túl már a hátsó oldallégzsák, a 17 collos alufelni, teljes értékű alufelnis pótkerék, kulcsnélküli rendszer, tolatókamerás, digitális rádióval felszerelt navigációs rendszer, valamint a kombi esetében elektromos csomagtérajtó-vezérlés (1,6 GDI motorral nem rendelhető) és elválasztó és rögzítő sínrendszer is megtalálható.     


A korábbi Premium helyét átvette az Executive csomag, amelyben az ügyfél a sávtartó asszisztensért, a 18 collos könnyűfém keréktárcsákért, az automata parkolóasszisztensért, a rádióhoz kapcsolt mélysugárzóért, az első-hátsó ülésfűtésért és kormánykerékért, a Supervision műszeregységért, az adaptív bi-xenon fényszórókért, a távolsági fényszóró asszisztensért, a sebességkorlátozó táblafelismerő rendszerért és a szellőztetett bőrkárpittal ellátott, elektromosan, a vezetőoldalon memóriafunkcióval ellátott első ülésekért fizeti meg az 1,1 milliós felárat.


A fenti tételek közül persze jó néhány már alacsonyabb szinteken is külön pénzért, vagy távol-keleti szokás szerint csomagokban vásárolható meg. Az i30-tól eltérően itt továbbra is 135 ezer forintért „mérik” az ISG automatikus motorleállító rendszert, a metálfény 153 ezres pluszt jelent, a Life alapkivitelhez ezeken felül pedig mindössze a tempomatot lehet kérni, amelyet 95 ezer forintért rendelhetnek meg az ügyfelek. A szériánál nagyobb keréktárcsákhoz Comfort szinttől egységesen 95 ezer forintért lehet hozzájutni, míg a panoráma napfénytető 375 ezer forintos pluszkiadást jelent. Technikai újdonságként a kombi vásárlói ezen felül a Comfort szinttől kezdődően 135 ezer forintért folyamatos lengéscsillapító-szabályozást is kérhetnek.


Hyundai vásárlók talán még soha ennyiféle csomag között nem válogathattak, mint az új i40 esetében, ahol összesen kilencféle csomag kérhető az új autóhoz. Comfort szinten ezekből már hat választható: 110 ezer forintért a Téli csomag első ülésfűtéssel és kormánykerékkel, a tolatókamerával felszerelt Navigációs csomag 395 ezer forintért, a Business 1 csomag csomagtéri rögzítőhálót és limuzin esetén elektromos függönyt kínál 60 ezerért, kombinál pedig a 155 ezres felárhoz függöny helyett elektromos ajtómozgatás is jár. A statikus kanyarfénnyel ellátott bi-xenon fényszórók és kulcsnélküli rendszer a 450 ezer forintos Business 2 csomagban kaphatóak, a hátsó oldallégzsákok, sávelhagyásra figyelmeztető rendszer és a Supervision műszeregység a 225 ezer forintos Biztonsági csomag, míg a szellőztetett, elektromos mozgatású bőrülések a 475 ezer forintos Bőr csomag részét képezik. 


Ahogyan azt fentebb már láthattuk, a Premium kivitel esetében a Navigációs csomagért és (kombi esetében) a Business 1 csomagért nem kell külön fizetni, de itt 265 ezres felárért már Téli Prémium csomagot választhatunk, amelyben a hátsó ülések és a kormány is fűthető, és a sávelhagyásra is figyelmeztet a rendszer. A 450 ezres Business 3 csomagban a bi-xenon fényszórók és kanyarfény mellett Infinity hangrendszert is kaphatunk, míg ugyanennyi pluszpénzért akár adaptív xenont, távolsági fényszóróvezérlést és táblafelismerő rendszert is vásárolhatunk.

Forrás: Hyundai Hungary

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei