Májustól bárki megveheti a Hyundai üzemanyagcellás autóját


A Hyundai német képviselete bárki számára elérhetővé teszi a Hyundai ix35 Fuel Cell modellt, aki meg tudja fizetni 65 ezer eurós vételárát.

Eddig csak nagyvállalatok, kormányzati szervek és egyéb, kiválasztott ügyfelek számára volt elérhető a Hyundai üzemanyagcellás ix35 Fuel Cell modellje, amit csakis és kizárólag lízingszerződés keretében kaphattak meg az ügyfelek. Az idei év májusától azonban 65 450 euróért (kb. 19,1 mFt) már bárki, akár magánszemélyek is megrendelhetik a koreai cég üzemanyagcellás autóját, aki pedig lízingelné, négy évre havi 1 290 euróért megteheti ezt.  


A Hyundai első saját üzemanyagcellás szériaautóját az ix35 modellre építette, amelynek első kerekeit egy 136 lóerős elektromotor mozgatja, kipufogójából pedig csupán vízpára távozik. A hidrogénnel üzemelő ix35 Fuel Cell két üzemanyagtankjának megtöltése után akár 600 kilométer megtételére is képes, miközben a most kapható elektromos autók legfeljebb 200 kilométert, de inkább annál kevesebbet tudnak csak megtenni.  

Az ix35 Fuel Cell 65 ezer euróért teljes felszereltséget nyújt, többek között megtalálható benne a navigációs rendszer, a tolatókamera, ülésfűtés, kétzónás klíma, stb. a kompakt hobbiterepjáró 12,5 másodperc alatt gyorsul százra, maximális sebessége pedig eléri a 160 km/órát.  


A koreaiak ezzel a lépésükkel ismét megelőzték a Toyotát, amely idén szeptembertől vezeti be üzemanyagcellás Mirai középkategóriás limuzinját a német piacra magasabb, 78 540 eurós (kb. 23 mFt) vételáron. A Toyota illetékesei szerint a forgalmazás első két évében mintegy 40 darab értékesítését tervezik Németországban.

Az üzemanyagcellás járművek elterjedésének legnagyobb akadálya a megfelelően sűrű töltőállomás-hálózat hiánya, ma még ugyanis Németországban is sokkal több elektromos töltőállomás van, mint hidrogénkút. A TÜV Süd internetes portálja szerint kereken húsz hidrogénkút található Németországban, a legtöbb ezek közül Hamburg, Berlin és Stuttgart térségében van.

Forrás: focus.de

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei