A Hyundai is gyárat építhet Mexikóban


A tavaly piacra lépett Hyundai akár saját gyártóüzemet is létrehozna Mexikóban, de csak abban az esetben, ha a helyi eladási eredmények alapján ez megéri.

A Hyundai csoporthoz tartozó Kia Motors már megkezdte első latin-amerikai összeszerelő-üzemének építését Mexikóban, ám az anyavállalat is fontolóra veszi egy ilyen saját létesítmény létrehozását. Erről a Hyundai Motor Mexico ügyvezetője maga beszélt. „A Hyundai igen fontos globális termelőbázissá kívánja tenni Mexikót” – mondja Pedro Albarran. „Biztos vagyok benne, hogy néhány éven belül Mexikóban is gyárt majd autót a Hyundai.”

Albarran azonban azt is hozzátette, Dél-Korea legnagyobb autógyártója előbb viszont megvárja, hogy a Hyundai hazai eladásai elérjék az 50 ezres szintet. A 2014 májusában megkezdett értékesítés eredményeként tavaly 12 ezer jármű kelt el, a várakozások szerint pedig az eladások szintje 2018-ra érheti el az 50 ezret. Albarran persze azt sem zárja ki, hogy a bejelentés már előbb megtörténik.


A mexikói értékesítést és marketinget átlátó, de a gyártási döntésektől elzárt Albarran kijelentését a Hyundai gyorsan cáfolta is, hiszen a márka amerikai képviseletének nyilatkozata szerint a vállalat „egyáltalán nem tervez gyárat építeni Mexikóban.”

Korábban felröppent a hír, amely szerint a Hyundai egy második gyártóüzemet kíván építeni Montgomeryben, ahol akár további 300 ezer hobbiterepjáró készülhetne évente. Az akkori találgatásokra a Hyundai szintén azt válaszolta, jelen pillanatban nem tervezik bővíteni az amerikai gyárukat. A mexikói üzem terve már jóval korábban, 2007-ben is felmerült.   

Közben a világ autógyártói sorra jelentik be Mexikóval kapcsolatos terveiket. A Toyota ugyan jelenleg befagyasztotta gyárépítési projektjeit, ennek ellenére nyilvánosságra hozta, hogy a következő üzemük Mexikóban épül. A Ford Motor pedig várhatóan közel 2,5 milliárd dolláros beruházást hajt végre a motor- és erőátviteli rendszereket gyártó mexikói üzemében.    


A Kia Motors azután jelentette be gyárépítését, miután a BMW, valamint a Nissan a Daimlerrel közös összeszerelő-üzemének terveit nyilvánosságra hozták. 2013. novembere óta a Nissan, a Honda és a Mazda is gyárt már autót Mexikóban.  

Albarran szerint a mexikói Nuevo Leon térsége jó helyszín lehetne a Hyundai számára is, miután a Kia egymilliárd dolláros beruházása megvalósul ugyanott. Szerinte a mexikói üzem akár 100 ezer autó fölött is termelhetne évente, amelyek között a mexikói piacon igen népszerű kisautók is lennének. Albarran szerint a Hyundai számára is vonzó lenne a helyszín, hiszen a Kia gyárához szükséges beszállítói kör megegyezne. „A Hyundainak nagyon fontos tervei vannak Mexikóval” – összegezte Albarran.

Forrás: autonews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei