A Hyundai szerint továbbra is a hidrogén a jövő üzemanyaga


A Hyundai ugyan nemrég beismerte, kissé optimistán tervezte meg üzemanyagcellás modelljének piaci sikerét, ennek ellenére bízik annak hosszú távú eredményeiben.

Amikor a környezetbarát autózás szóba kerül, az emberek tudatában rögtön az elektromos vagy hibrid autók jelennek meg. A Hyundai azonban nem csügged üzemanyagcellás autójának értékesítési kudarca miatt. Több mint egy évvel a piaci bevezetést követően a Tucson/ix35 Fuel Cell modellből az eredetileg tervezett ezer darabnak csak kicsivel több, mint negyedét, 273 darabot sikerült értékesíteniük a világpiacon. Ennek ellenére a vállalat továbbra is jobban hisz az üzemanyagcellás technológiában, mint az elektromos autókban.

Kim Sae Hoon, a Hyundai üzemanyagcellás fejlesztőmérnök csapatának vezetője szerint az üzemanyagcellás technológia sokkal nagyobb lehetőségeket rejt, mint a tisztán elektromos hajtás, hiszen a gyártók közötti verseny jóval kisebb az üzemanyagcellás piacon, mint az elektromos, vagy a hibridüzemű járművek kategóriájában. A hidrogénes autók ezen túlmenően nagyobb rugalmasságot is adnak a tervezőknek, hiszen a rendszert akár kisautókra, akár buszokra is lehet méretezni.   


Az üzemanyagcellás autók ráadásul ugyanolyan gyorsan megtankolhatóak, mint a benzines modellek, miközben sokkal nagyobb hatótávval rendelkeznek, mint az elektromos járművek. Az európai ix35 Fuel Cell akár 594 kilométert is képes megtenni, míg az amerikai kivitel 426 kilométeresre van kalibrálva. A működés során pedig nincs semmilyen káros melléktermék, csupán vízpára.   

A magas árak és a ritka töltőállomás-hálózat még mindig az üzemanyagcellás járművek elterjedésének útjában áll. A Hyundai szerint még legalább 10 évbe telik, mire a hidrogénnel működő autókat a közönség széles körben elfogadja. A köztes időben olyan hibridmodellek lesznek a környezetbarát autók eladási toplistájának élén, mint a Toyota Prius, vagy a Nissan Leaf, amelyek üzemanyagcellás társaiknál jóval elérhetőbbek.  


A Hyundai természetesen szintén gyárt hibrid és elektromos autókat is. A vállalat 2015-től négy éven át 10 milliárd dollárt fektet be a környezetbarát autóipari technológiák, többek között hibrid, elektromos és persze üzemanyagcellás modellek fejlesztésébe.

Az eladások felgyorsítására a Hyundai a korábbi 134 ezer dollárról februárban jelentősen, 76 ezer dollárra csökkentette a Tucson Fuel Cell árát Dél-Koreában, ahol eddig kizárólag állami hivatalok vásárolták az autót tekintettel arra, hogy a kormányzat egyelőre nem támogatja az üzemanyagcellás technológiát. Dél-Korea kormányzata úgy számol, az évtized végéig nagyjából ezer üzemanyagcellás jármű kerül forgalomba az országban, amelyek kiszolgálására tíz új hidrogénkutat kívánnak felállítani.


Japánban jóval később indult el az üzemanyagcellás autók gyártása, mint Dél-Koreában, elterjedésük azonban várhatóan gyorsabb lesz, hiszen Shinzo Abe miniszterelnök kormánya máris támogatja az új technológiát választó vásárlókat. A Toyota december óta árulja Mirai nevű üzemanyagcellás modelljét, amelyből 2017-ben a mostani mennyiség négyszeresét, 3 ezer darabot terveznek értékesíteni. Japánban már a forgalmazás első hónapjában 1 500 megrendelés érkezett a Mirai modellre.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei