Novemberben érkezik a Hyundai új hibridje


A Hyundai Motor egyik képviselője elárulta, hogy a vállalat idén novemberben tervezi bemutatni első, kifejezetten hibridhajtással tervezett új modelljét, amellyel remélik, jobb árfekvésben felül tudják múlni a Toyota Prius gazdaságosságát.  

A Hyundai egyik képviselője nemrég egy interjúban elmondta, az AE néven fejlesztett ferdehátú hibridmodell „már novemberben” bemutatásra kerülhet. „A fejlesztési folyamat majdnem teljesen véget ért, jelenleg az autó finomhangolását végezzük. A vállalat új modelljeinek bemutatási menetrendjét figyelembe véve az új hibridautó várhatóan novemberben mutatkozik majd be” – mondta egy névtelenséget kérő Hyundai forrás, majd hozzátette: „Lehetséges, hogy a bemutató decemberre halasztják, de ennek kicsi az esélye tekintettel arra, hogy ez egybeesne az új Equus bemutatásával.”  


A Hyundai Motor történelmében ez lesz az első olyan modell, amelyet az első pillanattól kifejezetten és kizárólagosan hibrid elektromos meghajtással terveztek. Eddig csak meglévő modellekből mutattak be hibridváltozatokat, így a Sonata és a Grandeur is kapott ilyen rendszert.  


A bennfentes forrás szerint az első kizárólagos hibridet úgy tervezték, hogy annak gazdaságossága jobb legyen, mint a rivális Toyota Prius modellé, amelynél ráadásul olcsóbb is lesz. Elmondta, hogy az új autó árát 30 millió koreai won (kb. 7,3 mFt) alá tervezik, de az árkalkuláció egyelőre még folyamatban van. A Toyota Prius jelenleg Dél-Koreában 31,3 és 37,7 millió won (kb. 7,6 és 9,1 mFt) közötti áron kerül értékesítésre, átlagfogyasztása pedig 4,8 liter/100 km.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei