Különleges akcióval mutatkozott be a Hyundai Tucson Hollandiában


A Hyundai Tucson piaci bevezetésekor egy különleges autókaraván haladt keresztül Hollandián, amely a teljes kereskedőhálózatot érintette.

Amilyen különleges és fontos a Hyundai számára az új Tucson, olyan rendkívüli eseménnyel mutatták be az új modellt Hollandiában. A helyi importőr ugyanis nem a megszokott módon, azaz tréleren küldte el az autó első példányait az ország 50 márkakereskedőjéhez, hanem egy hatalmas autókaraván indult útnak az országon keresztül, amelynek keretében a Hyundai Motor Netherland elnöke és a vállalat ügyvezetője személyesen látogatták meg kereskedőiket.


A Hyundai Motor Netherland elnöke, Wang-Chul Shin és Bas Wibier ügyvezető igazgató mellett az akcióban részt vettek a képviselet munkatársai, több vezetője és a kereskedések alkalmazottjai is. Az összesen 60 Hyundai Tucsonból álló, így több száz méter hosszúságú autókonvoj hatalmas érdeklődést váltott ki, bármerre jártak az országban.   


„Shin elnök úrral közösen a rotterdami kikötőben ültünk be a Tucsonunk vezetőülésébe. A többi sofőrrel közösen – amelyben az importőr saját csapata és számos Hyundai kereskedő emberei ültek – átutaztuk az egész országot, hogy minden kereskedéshez leszállítsuk az új Hyundai Tucson első példányát. Ez egy olyan egyedi akció volt, amely kétségtelenül felkeltette a figyelmet” – mondja Bas Wibier ügyvezető.  


„Ez a valaha látott legszebb autós felvonulás volt” – tette hozzá Wibier. „Az 50 kereskedőnek szánt Tucson modellen felül további tíz Tucson is követte a konvojt, amelyek azokat a sofőröket szállították, akik már átadták autójukat a kereskedőinknek. Hiszen, ha csak 50 autóval indultunk volna el és mindet leszállítottuk volna, mehettünk volna haza busszal vagy vonattal. De miért tettük volna, ha ilyen csodás autóval is mehetünk!”  

A holland piacon 25 995 eurós indulóáron kapható új Hyundai Tucson modellből az importőr még az idei évben nagyjából ezer darab eladását tervezi.


Forrás: auto.blog.nllavoiture.nl

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei