Minden eddiginél több autót mutat be a Hyundai idén


A Hyundai csoport az idei év második felében soha nem látott mennyiségű új autót mutat be a világ különböző részein azért, hogy az első félév gyenge növekedését ellensúlyozza.

A vártnál lényegesen gyengébben zárta első félévét a koreai Hyundai csoport, amely mögött a világpiac számos negatív hatása, köztük a gyenge japán jen, a kínai gazdaság alacsony szintű fejlődése és a fejlődő piacokon tapasztalható növekvő bizonytalanságok húzódnak meg. A Hyundai csoport ezért azt tervezi, hogy ebben a nehéz helyzetben előremenekül és a termelés visszafogása helyett még az idén számos fontos, új modellt mutat be a világpiacon és a fontosabb régiókban.     


Iparági források szerint a Hyundai csoport (a Kia Motorsszal együtt) történelmük során példátlanul nagyszámú, összesen legalább 11 új modellt kíván bemutatni az elkövetkező féléves időszakban. Ezek között megtalálhatóak jelenleg is piacon lévő modellek új generációi, de olyanok is, amelyekkel most először lép be a márka egyes szegmensekbe.  


A 11 új modellből 6 Hyundai márkajelzést visel majd. Még az idén bemutatásra kerül a kiskategóriás új Accent és a kompakt Elantra limuzin, de a márka zászlóshajója, a luxuskategóriás Equus vadonatúj generációját is megismerhetjük. Júliusban Indiából indult világhódító útjára a Hyundai első kisterepjárója, a Creta, amelyet később más régiókban, így pl. Brazíliában, Oroszországban is piacra dobnak majd.


A Genesis ugyan nem vadonatúj autó, ám fontos újdonság, hogy hamarosan elkészül az autó dízelmotoros változata, amely hazai piacán, Dél-Koreában és Európában adhat nagyobb lendületet a modell értékesítésének. Eddig ugyanis a 3,8 literes V6-os benzines szívómotorral felszerelt modellt kínálták Európa néhány kiválasztott piacán, ahol viszont a német konkurensek dízelmotoros változatai fogytak igazán.


Az új Elantra padlólemezén világújdonságként még idén megismerhetjük az egyelőre AE gyári kódnevén ismert vadonatúj hibridmodellt, amely egyértelműen a Toyota Prius egyeduralmát hivatott megtörni. Az autó tesztelése során már számos kémfotó látott napvilágot, amelyek alapján megállapítható, hogy az autóból nemcsak hagyományos hibridhajtású verzió készül, hanem a manapság egyre népszerűbb (és támogatott) konnektoros változat is megjelenik majd, míg alapjain később a Prius+ nyomán egy családi egyterűt is bemutatnak majd.       


A Kiánál eközben érkezik az új Sportage, az Optima (K5) hibrid és plug-in hibridváltozata, valamint egy vadonatúj kisterepjáró is, amelynek különlegessége, hogy hibridhajtással lesz elérhető.   

Megjegyzendő, hogy a Hyundai Motor az előző félévben mindössze egyetlen új modellt, a Tucson vadonatúj generációját dobta piacra márciusban, míg a Kiánál egyetlen új modellt sem vezettek be idén eddig.

Forrás: thekoreancarblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei