Tanulmányként jön a Hyundai i30 N


A Hyundai az idei Frankfurti Autószalonon fogja bemutatni az i30 N sportmodellt, amely várhatóan összkerékhajtással és 300 lóerős teljesítménnyel rendelkezik majd.

Amikor a Hyundai 2013 végén bemutatta az i20 WRC versenyautóját, a vállalat bejelentette, hogy „N Performance” néven új programot indít különböző sportautó, köztük az i30 N fejlesztésére, két év után azonban ennek csak az i30 Turbo változaton látszik nyoma.


Júliusban aztán feltűntek az első kémfotók, amelyeken az i30 egy teljesen új változatának tesztelése zajlott a Nürburgringen. A legfrissebb információk szerint a Hyundai egy i30 modellre épülő tanulmányt kíván bemutatni, ám az eddigi szériaváltozatokkal ellentétben ez az autó összkerékhajtási rendszert és egy 2,0 literes T-GDI turbómotort is kapott, amelynek teljesítménye eléri a 300 lóerőt.  


A Frankfurtban bemutatkozó sportkompakt koncepcióval a vállalat visszajelzéseket szeretne kapni, ahogyan azt a Veloster RM15 esetében a Szöuli Autószalonon is tették. Ez azonban egyben azt is jelentheti, hogy amennyiben elegendő pozitív visszajelzés érkezik és a Hyundai az autó megépítése mellett dönt, az i30 N sportmodell csak a teljesen új padlólemezre épülő 2017-ben esedékes kompakt harmadik generációjában mutatkozhat be.   

Forrás: thekoreancarblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei