Iskolásoknak adományozott hátizsákokat a Hyundai


Miközben termelési és eladási rekordok dőltek meg, a Hyundai amerikai üzemének dolgozói iskolaszereket és hátizsákokat adományoztak a helyi iskoláknak.

A közelgő tanévkezdésre a Hyundai Motor Manufacturing Alabama (HMMA) üzemének dolgozói több mint 400 vadonatúj hátizsákot és egy teherautónyi iskolaszert adományoztak a Montgomery Megyei Középiskolák számára. Margaret Allen iskolafelügyelő a HMMA elnökével, Jun Ha Kimmel és a vállalat néhány képviselőjével és dolgozójával közösen jelentették be az eseményt.


A gyár dolgozói immár ötödik éve segítik adományaikkal a középiskolák diákjait. Robert Burns, a HMMA PR vezetője az üzem autóajtóit összeszerelő sorának munkásait emelte ki, akik egyedül több mint száz hátizsákot adományoztak. Rick Neal, a HMMA alelnöke azt is elárulta, a hátizsákokban személyes, bátorító üzeneteket is elrejtettek azok számára, akik majd megkapják azokat.

„A jelenlétük köztudott és nemcsak az utakon guruló autók miatt… de a társadalomban is, amelyen ott a kezük nyoma” – mondta Allen. „Látjuk, amit értünk tesznek. Látjuk, hogy támogatásuk valódi és ez az, amire szükségünk van ahhoz, hogy biztosítsuk a családok és gyerekek szükségleteinek kielégítését.”


Az üzemben eközben minden eddiginél több autó készült. Júliusban összesen 37 898 Hyundai modell hagyta el a gyártósorokat, vagyis 134 darabbal több,, mint 2013 augusztusában, amikor 37 764 autó készült ugyanitt. A most gyártott mennyiség többsége, azaz 20 971 db a népszerű Sonata modellből került ki, amely 6 százalékos növekedésével a Hyundai Motor Americát az elmúlt hónapban rekordnagyságú értékesítési eredményhez segítette.

Forrás: wsfa.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei