További rajzokon az új Hyundai Elantra


Az első félhomályos rajz után a Hyundai most közzétett néhány újabb grafikát, amelyen már jobban kivehetőek az új Elantra részletei is.

A Hyundai koreai facebook oldalán jelentek meg a vadonatúj Elantra modellről készített rajzok, amelyek alapján immár sokkal teljesebb képet kaphatunk a helyi piacon Avante néven gyártásra kerülő új autóról.   


A grafikák persze most is jelentősen felnagyítják a kompakt limuzin dinamikus megjelenését, a részletek azonban mégis pontosan megmutatják a valódi autó vonalvezetését és formai jegyeit.   


A rajzokon látható autóval ellentétben nyilvánvaló, hogy a gyártásba kerülő Elantrán lesznek kilincsek, más tekintetben viszont az autó profilja nagyjából azonos lesz azzal, amit a képeken láthatunk. Ezek alapján megállapítható, hogy a most bemutatkozó generáció a jelenleginél jóval modernebb karosszériát kapott.


A 2016-os Elantra hosszabb motorháztetőt kap, ahol a hatszögletű hűtőmaszk az eddigieknél hangsúlyosabb megjelenésű, mellette pedig agresszívabbra rajzolták a nagyobb légbeömlőkkel ellátott lökhárítókat is. A jellegzetes karaktervonal már a Tucson stílusában dinamikusra rajzolt első lámpáktól indul, végighalad az ablakok mentén, míg végül az i20-éhoz nagyon hasonlatos hátsó lámpatesteknél ér véget.   


Egyelőre semmilyen hivatalos információ nincs az új autó motorválasztékáról, amelyet nyilván az egyes régiók igényeihez igazítanak majd. Így Európában és Dél-Koreában az i40-ből is ismert 1,7 literes CRDi dízelmotorral is forgalomba kerülhet az autó, de várhatóan a 175 lóerős 1,6-os T-GDI benzines is kapható lesz, amelyhez opcióként a Hyundai új hétfokozatú automatáját is választhatják majd az ügyfelek.


A Hyundainál hivatalosan csak annyit közöltek, hogy az új autó „nemsokára bemutatkozik”, de konkrét dátumot nem közöltek. Éppen emiatt könnyen elképzelhető, hogy a koreai bemutatót követően akár a szeptemberi Frankfurti Autószalonon is kiállítják majd az eddig csak réspiaci szerepre kényszerített Elantrát.

Forrás: carscoops.comthekoreancarblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei