FRISS: Álca nélkül az új Hyundai Elantra


Dél-Koreában már gyártják a Hyundai Elantra legújabb generációját, amelyet a gyárban gyorsan körbe is fényképeztek.

A koreai Ulsanban kezdetét vette a még be sem mutatott Hyundai Elantra legújabb generációjának sorozatgyártása, amelynek egyik példányát egy gyári munkásnak sikerült is lefotóznia, így az előzetes rajzok után végre feltárult a szériagyártású változat minden részlete.


Az új modell frontrésze a korábbiaknál sokkal finomabb vonalvezetést kapott, a középen elhelyezett hangsúlyos hatszögletű hűtőmaszk alacsonyabbra kerül, kialakításában leginkább az i40-hez hasonlít. A fényszórókat keskenyebbre, dinamikusabbra rajzolták, amelyekkel az összkép sokkal elegánsabbá, egyúttal sportosabbá változott. A fényszórók alatt új elemként függőleges nappali menetfények alatt kis kör alakú ködlámpa kapott helyet.


A merészebben átrajzolt első kialakítás után hátul már ismerős formák tűnnek fel, a korábbi generáció vízszintes lámpatestein mindössze kisebb igazításokat végeztek, hogy az ívelt kialakítás miatt azok újaknak tűnjenek.   


A belső térben teljesen lecserélték az eddigi ívelt műszerfalat, a jóval visszafogottabb műszerpult kialakításában nagyrészt hasonlít a Hyundai által nemrég bemutatott modelljeihez, az érintőképernyővel is felszerelt középkonzol elrendezése leginkább az új Sonata formavilágához áll a legközelebb.

Egyelőre még nem lehet tudni, hivatalosan mikor mutatják be az új Elantrát Koreában, de a mostani képek alapján ez akár napokon belül megtörténhet. 

Forrás: facebook.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei