186 lóerős lesz az európai Veloster Turbo


A 2012-es Genf Autószalonon mutatja be a Hyundai az Amerikában már januárban debütált formabontó 1+2 ajtós Veloster sportkupéjának turbófeltöltővel felszerelt európai változatát.

A Hyundai Motor Europe Technical Centre németországi fejlesztőközpontban a mérnökök nemcsak megnövelték a turbómotor teljesítményét, de emellett a motor alacsony fordulatszámon jelentkező nyomatékát is megnövelték annak érdekében, hogy az még inkább megfeleljen az európai vásárlók igényeinek.

A Veloster Turbo az első Hyundai modell, amelybe a márka vadonatúj 1,6 literes, közvetlen befecskendezéses turbómotorját beépítik. A T-GDi névre keresztelt erőforrás európai változata (az amerikai 201 lóerővel szemben) „csupán” 186 lóerős, maximális forgatónyomatéka 270 Nm, szemben a szívóváltozattal, mely 140 lóerős és 167 Nm nyomatékkal rendelkezik.


Tony Whitehorn, a Hyundai Motor UK elnöke elmondta: „A brit autóvezetők inkább az alacsony sebesség mellett jelentkező nagyobb nyomatékot kedvelik, így az európai mérnökök úgy módosították az erőforrást, hogy az továbbra is nagy teljesítményű marad – 140-ről 186 lóerőre – míg a motor alacsony fordulaton megfelelő nyomatékkal is rendelkezik. A végeredményként kapott autó pedig versenyképes az olyan riválisokkal szemben, mint a VW Schirocco, vagy az Opel Astra.”  

„A Veloster hamar megtalálta vevőkörét egyedülálló tulajdonságai miatt” – tette hozzá Whitehorn. „ A Veloster megnövelt teljesítményű változata vonzóvá teheti a modellt azok körében is, akik a formabontó dizájn, a remek vezethetőség és a praktikusság tökéletes kombinációját keresik.”

A hírek szerint a jövőben több más modellben is bemutatkozhat a Hyundai új 1,6 T-GDi motorja, többek között a nemrég bemutatott i30 modellből is készülhet sportosabb változat.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei