Hivatalos fotókon a megújult i20


A Hyundai nyilvánosságra hozta az első képeket az i20 modell ráncfelvarrott változatáról, melynek hivatalos bemutatója a jövő héten megnyitó Genfi Autószalonon lesz.

Az immár három éves i20 új formatervének filozófiája többé-kevésbé ismert volt, mivel a kisautó megújításánál a tervezők célja az volt, hogy a modell formavilágát közelebb vigyék az utóbbi időszakban bemutatott új modellekéhez, mint az i30, illetve az i40.

A legtöbb újdonság az autó elejénél található, amely karcsúbb fényszórókat, a márkára jellemző hexagonális hűtőmaszkot, ennek megfelelően átdolgozott, új légbeömlőkkel és megváltozott formájú ködlámpákkal felszerelt lökhárítót kapott. Az első kialakítás átdolgozása természetesen érintette a motorháztető és a sárvédők kiképzését is.   


Az átalakítás kismértékben érintette az autó hátulját, ahol új a hátsó lámpatest és az újratervezett lökhárító.  A Hyundai új alufelni-készlettel is gyarapította a modell felszereltségét és egyben látványát is.

A gyártó további információkat egyelőre nem közölt, azzal a Genfi Autószalon megnyitójáig várnunk kell.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei