Piaci arányok változása Dél-Koreában


A közepesen nagy autók, mint a Hyundai Greandeur piaci részesedése először emelkedett 10 százalék fölé a tavalyi év során Dél-Koreában, míg a középkategóriás limuzinok részesedése csökkent.  

Dél-Korea 5 legnagyobb autógyára által előállított személygépkocsikat a hazai piacon hat osztályba sorolják méret és motorkategóriák szerint: nagy, közepesen nagy, középkategóriás, alsó középkategóriás, kompakt, valamint mini.

A közepesen nagy kategóriába sorolják a Hyundai Grandeur-t, a Samsung SM7, a KIA K7 és a GM Korea (Chevrolet) Alpheon modelleket, melyek az összeladásokon belül tavaly 10,8 százalékos részesedéshez jutottak, amely hatalmas ugrás a 2010-es 4,3 százalékhoz képest.  

Az ebbe a kategóriába tartozó autók értékesítése 67,7 százalékkal növekedett tavaly, így 158608 ilyen autó került Dél-Korea útjaira. Ez főként a Hyundai Grandeur népszerűségének is köszönhető, melyből tavaly 107584 darab talált gazdára.

„A középkategóriás autók tulajdonosai autóváltáskor előszeretettel vásárolnak közepesen nagy autókat.” – mondja a Hyundai egyik képviselője.

„Közepes jövedelmű családok, akik középkategóriás autóval rendelkeznek, második autó vásárlásakor inkább a kompakt, vagy minikategóriából választanak.”

A középkategóriás autók eladásai – ide tartozik a Hyundai Sonata, KIA K5, Samsung SM5 és a Chevrolet Malibu – 27,5 százalékot estek, így 246422 darab kelt el, mellyel piaci részesedésük 16,7 százalékra zuhant a 2010-es 21,5 százalékkal szemben.

Az alsó középkategóriás limuzinok – a Hyundai Avante, Samsung SM3, KIA Forte és a Chevrolet Cruze – eladásai 242020 darabra csökkent annak ellenére, hogy az Avante tavaly a legjobban fogyó autó volt az országban. Piaci részesedésük 19,,5 százalékról 16,4 százalékra esett vissza.

Az olyan miniautók, mint a KIA Morning (Picanto), KIA Ray és Chevrolet Spark piaci aránya enyhén emelkedett 12,6 százalékra, a 15,3 százalékos értékesítési volumennövekedésnek köszönhetően tavaly 185135 darab talált gazdára.

A KIA Pride (Rio), a Hyundai Accent és a Chevrolet Aveo modelleket is magában foglaló kompakt kategóriában 28887 darabos eredményével 50, 3 százalékos bővülés következett be, melynek eredményeként a piaci részesedésük 0,9 százalékról 2,9 százalékra emelkedhetett.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei