Az új i30 megnyerheti a márkatudatos flottavásárlókat


A Hyundai azon dolgozik, hogy a maradék ellenállást és múltbéli rossz tapasztalatokat feledtesse és a márkatudatos üzleti autók között az új i30 ötajtós és kombiváltozatával sikereket érjen el.

Tony Whitehorn, a vállalat angliai vezetője szerint: „A vállalati piacon az előítéletek legyőzése a legnehezebb. A magánvásárlói piac gyorsabban alkalmazkodik, fogékonyabb, mivel a flottakezelőknél több lépcsőben történik a döntéshozatal, így meg kell győzni a flottamenedzsert, az igazgatótanácsot, illetve magát az autó későbbi vezetőjét is.”

Majd így folytatta: „A Hyundai eddig hiányzó vállalati jelenlétét most erősítjük meg. A munkatársainkat immár beinvitálják a vállalatokhoz, amely már hatalmas előrelépés. A költség-haszon elemzések, az üzemeltetési költségek pedig bizonyítottan előrébb helyezik a márkánkat. Így a vállalt vezetői jobban tudnak a pénztárcájukra hallgatni, mint a rutinra, vagy épp az érzelmeikre”


Whitehorn előrejelzése szerint a 14 ezer tervezett i30 eladás mintegy 60 százaléka flottaeladásból származik majd, melybe a júniustól kapható kombiváltozatot is beleszámította. Ez utóbbi változat különösen érdekes lehet nemcsak a hagyományos flották, de akár a rendőrség számára is. (Angliában a korábbi i30-ból is készítettek rendőrautót) Whitehorn szerint 1500 új rendőrautót adhatnak el már idén, a kéklámpás autók pedig tovább erősíthetik a márka megítélését.      


Tavaly a Hyundai flottaeladásai elérték a 40 százalékot, míg az iparági átlag Angliában 55 százalékon állt. Whitehorn beismerte: „Ezzel kellett valamit kezdenünk, de az új i40, illetve az i30 modellcsalád megfelelő alapot is adott a flottaeladások erősödéséhez.”


A várhatóan májusban érkező megújult i20 az 1,1 literes, háromhengeres CRDi motorral 84 g/km-es CO2 értéket képes elérni, míg az év végén debütáló háromajtós i30 és az új Santa Fe szintén erősíti a Hyundai meglévő pozícióit.

A márka nemrég megnyerte az eddigi legnagyobb flottaügyletét: 500 autót vásárolt a Lancashire-ben található Enterprise PLC, mely szervizelő és karbantartó vállalat. A cég új i40, illetve i30 modelleket vásárolt a korábban vásárolt i40-esek mellé, mivel a tapasztalatai kiválóak. „A szájhagyomány útján terjedő reklámnak köszönhető a szerződés, mely flottatevékenységünk sikerességének bizonyítéka.”

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei